Változatlan a Fidesz-KDNP támogatottsága a júniusi EP-választás óta, ami kényelmes többséget jelentene egy most vasárnapi országgyűlési választáson. A Nézőpont Intézet felmérése szerint a Tisza Párt ugyan öt százalékpontot erősödött, de nem új szavazókkal, hanem a többi ellenzéki párt korábbi támogatóinak elszipkázásával.
A felmérés szerint
- a Fidesz-KDNP támogatottsága 45 százalék,
- a Tisza Párt 5 százalékpontot erősödött (35 százalék),
- az utóbbi három hónapban a Gyurcsány-koalíció (6 százalék),
- a Mi Hazánk (5 százalék)
- és a Momentum (3 százalék) tábora is gyengült.
Három hónappal az EP-választás után, még az árvízhelyzet előtt, szeptember 9. és 11. között készült az intézet közvélemény-kutatása, amely megállapításai a következők:
- A Fidesz megőrizte támogatottságát
A kormánypártok 45 százalékos támogatottsággal rendelkeznek azok körében, akik részt vennének egy most vasárnapi országgyűlési választáson, ami változatlan támogatói bázist jelent a júniusi európai parlamenti választáson elért eredményéhez képest. A teljes felnőtt népességben sincs változás: januárban és most is több mint minden harmadik (34 százalék) felnőtt mondta magát a kormánypárt szimpatizánsának.
A „kiábrándult fideszesek” mítosza valótlan a kutatási adatok szerint
- írta az intézet a közleményében.
- Magyar Péter pártja kannibálizalja az ellenzéki pártok szavazóit
A Tisza Párt ugyan 5 százalékponttal tudta növelni népszerűségét az EP-választás óta, de az aktív választók körében mért 35 százalékos eredménye jelentősen elmarad a kormánypártok támogatottságától. A Tisza Párt erősödése a többi ellenzéki párt gyengülésével járt:
az EP-választáson a Tisza Párt mellett a többi ellenzéki párt még 25,6 százalékos szavazataránnyal büszkélkedhetett, ez ma már alig 20 százalék, azaz szavazóik ötödét kannibalizálta a Tisza Párt.
2-2 százalékpontot vesztett a Gyurcsány-koalíció (jelenleg 6 százalék) és a Mi Hazánk (jelenleg 5 százalék), és 1 százalékpontot a Momentum (jelenleg 3 százalék).
- A Fidesz egyértelmű győzelmet aratna egy országgyűlési választáson
A kormánypártok nemcsak a legnépszerűbbek, de ők rendelkeznek a legnagyobb tartalékkal is. Nagyjából 300.000 olyan magyar választópolgár szimpatizál a Fidesz-KDNP-vel, aki egyelőre nem biztos abban, hogy részt venne egy országgyűlési választáson, ha azt most vasárnap tartanák.
A teljes felnőtt népességben mintegy 2,8 millió mozgósítható szimpatizánsa és a mért 70 százalékos részvételi hajlandóság mellett 2,5 millió jelenleg is aktív szavazója van a kormánypártnak.
Érdekesség, hogy a Tisza Párt a kormánypártoknál kevesebb tartalékkal rendelkezik, mintegy 170.000 szimpatizánsa nem biztos a választási részvételben. A teljes felnőtt népesség körében kevesebb mint 2,2 millió szimpatizánsa, s közel 2 millió aktív szavazója van jelenleg.
- Négypárti lenne a parlament „most vasárnap”
Ha „most vasárnap” lenne a választás,
a Fidesz-KDNP és a Tisza Párt képviselői mellett csak a Demokratikus Koalíció és esetleg a Mi Hazánk jutna be a parlamentbe.
Az év elején még 14 százalékos DK Gyurcsány Ferenc mostani aktivizmusa mellett is csak a parlamenti küszöb felett maradásért küzd. Rajta kívül csupán a Mi Hazánknak sikerült stabilizálni a szavazótáborát a bejutási küszöb felett. Ha most lenne a választás, négypárti parlament alakulna, de mind a Mi Hazánknak, mind Gyurcsány Ferenc DK-jának a parlamenti bejutáshoz szerencsére van szüksége.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!