A július 19-i Közbeszerzési Értesítőben jelent meg az Igmándi erőd fejlesztéséről szóló felhívás. Az ajánlatkérő a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Műemlékhelyreállító, Ingatlanfenntartó és –hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft. – vette észre a beruházásról szóló tájékoztatást az Építészfórum.
Az Igmándi erőd
Az Igmándi Erődöt, a komáromi erődrendszer legfiatalabb és legdélibb tagját 1871-ben kezdték el építeni. 1939 szeptemberétől 1941 márciusáig menekült lengyel katonák szállása volt, majd lengyel katonai internálótábor, munkaszolgálatos laktanya lett. A háború végén a lakosság óvóhelyként használta. 1966-tól megszűnt katonai célú hasznosítása, azóta a Klapka György Múzeum római kori kőtára működik benne, valamint a 2013-ban megnyílt légoltalmi kiállítás.Még 2021-ben látott napvilágot a hír, miszerint egy határon átnyúló pályázat segítségével, szlovák–magyar együttműködés keretében felújítják az Igmándi erődöt. A korábban nyilvánosságra került elképzelések szerint az építmény fogadótérrel gazdagodik, felújítják a kiállítótereket, a vizesblokkokat, a kantint, az irodatereket és a tárolókat, illetve az erődhomlokzat tisztítása és a parkosítási, térrendezési teendők elvégzése is a tervek között szerepelt. A fejlesztések a kulturális örökség megóvásán túl a turisztikai igények kiszolgálását célozzák.
A mostani felhívás szerint a fejlesztés részét képezi egy multifunkcionális tér és mellékhelyiség, egy 55 négyzetméter hasznos alapterületű többfunkciós helyiség, egy női, egy férfi, egy baba-mama és egy akadálymentes vécé, egy 9,9 négyzetméter hasznos alapterületű, valamint egy 14,67 négyzetméter hasznos alapterületű előtér kialakítása, továbbá 11 darab nyílászáró beépítése és járdaburkolat készítése beton burkolókőből.
Az ajánlattételi határidő: 2023. augusztus 1.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak