Sencsenés Budapest között hetente két járat is közlekedik majd - ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be szerdán Pekingben.
A tárcavezető a Vang Veng-tao kínai kereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalását követően közölte:
Júniustól tehát hét kínai város lesz elérhető közvetlen légijárattal Budapestről, 19-re nő a légijáratok száma hetente, ez már másfélszer annyi, mint a Covid előtti időszakban volt, és jóval több, mint bármely más közép-európai repülőtér, illetve város elérhetősége Kínából.
Hozzátette, hogy a két ország közötti összeköttetések tovább bővülnek, és ezáltal még jobb feltételeket biztosítanak a kereskedelmi-gazdasági együttműködés fejlesztésének.
Előző nap azt jelentették be, hogy idén nyártól Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, nem sokkal korábban pedig a járatindítást Kuangcsouba.
A tárcavezető a magyar-kínai gazdasági vegyes bizottság ülése után megállapította, hogy mindkét fél rendkívül sokat profitált máris abból az együttműködésből, amelynek fejlesztésén keményen dolgoztak az utóbbi másfél évtizedben.
Ez a kölcsönös előnyöket hozó kínai-magyar együttműködés a világos bizonyíték arra, hogy az Európai Unió hatalmas hibát követ el akkor, amikor Kínát, a Kínával való együttműködést egyfajta veszélyként állítja be
– fogalmazott Szijjártó Péter.
A miniszter hozzátette:
Mi nem veszélyként, nem is kockázatként tekintünk a Kínával való együttműködésre, hanem hatalmas esélyként. Hatalmas esélyként, hogy a magyar gazdaság növekedését újabb dimenzióba, egy magasabb szintre léptessük.
Magyarország ezért ellenez minden olyan európai megközelítést, amely Kínát veszélyként próbálja beállítani, amely korlátozni kívánja a Kínával való együttműködést, és ellenez minden olyan eljárást az Európai Unió részéről, amely az európai-kínai gazdasági együttműködést elnehezítené – mondta még.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet