A nyáron megújultak Budapest közútjai, hidjai, villamosvonalai, és új buszok, villamosok álltak forgalomba - tudatta Karácsony Gergely főpolgármester közleményben és Facebook-videóban vasárnap.
Kiemelte, hogy a fővárosi önkormányzat a lezárásokkal járó felújításokat, karbantartásokat a nyári iskolai szünetre időzítette, a cél az volt, hogy a munkálatok lehetőleg befejeződjenek iskolakezdésre.
A Budapest Közút mintegy 4000 kátyút javított ki összesen 3600 négyzetméteren, nagyobb aszfaltozást végzett több mint 42 ezer négyzetméteren, rendbe tett 313 zebrát és összesen 23 ezer négyzetméteren festette újra a burkolati jeleket. A Bajcsy-Zsilinszky úton 200 méternyi, a Hősök terénél 150 méternyi új kerékpársávot alakítottak ki. Javításokat végeztek az Árpád hídon, a Rákóczi hídon és a Gubacsi hídon is.
Jelenleg is tart még a munka a Flórián téri felüljárónál, ahol a bontáskor derült ki, hogy a vártnál rosszabb a műszaki állapota, emiatt tovább tartanak a munkálatok. A Mozaik utcai felüljárón is dolgoznak még a szakemberek.
A nyáron 11 új, alacsonypadlós és klímás CAF villamos állt forgalomba Budapesten, és 25 új Mercedes busz állt forgalomba, s a következő hónapokban még több tucatnyi elöregedett buszt cserélnek.
Megújultak a villamosvágányok a Jászai Mari tér és a Nyugati pályaudvar között, dolgoztak a Karinthy Frigyes úti, a Széll Kálmán téri és a Vörösvári út végállomásokon, síncserék voltak a Dréher Antal út, a Kútvölgyi út és Németvölgyi út egy-egy szakaszán.
A Fővárosi Vízművek az elmúlt hónapokban közel másfél kilométernyi vízvezetéket újított fel és csaknem kétezer hibát javított ki.
A Főtáv májusban megkezdte a nélkülözhetetlen fejlesztéseket és karbantartásokat, amelyek szükségesek a távhőrendszer folyamatos, biztonságos és energiahatékony működéséhez. A Budapest Közművek nagyjából 3 milliárd forint értékben végzett korszerűsítéseket Budapest 13 kerületében - közölte a főpolgármester.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel