Hétfőn északnyugat, nyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, napközben a Dunántúlon és a középső tájakon már inkább csak gomolyfelhők zavarhatják a napsütést. Keleten, északkeleten viszont egész nap tartósan borult maradhat az ég - arrafelé tartós esőre is nagyobb területen kell számítani. Másutt elszórtan alakulhat ki zápor, délután az Alpokalján egy-egy helyen esetleg az ég is megdörrenhet. Az északira forduló szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon nagy területen kísérik erős, nyugaton néhol viharos lökések is. A csúcsérték többnyire 10 és 15 fok között alakul, de a tartósan borult, csapadékos északkeleti részeken kicsit hűvösebb idő valószínű. Késő este többnyire 5 és 11 között várható a hőmérséklet - közölte a HungaroMet.
Kedden gyakran takarják majd felhők a Napot, de délután északon és északkeleten számíthatunk hosszabb napos időszakokra is. Az északkeleti és a keleti tájak kivételével még több tájegységünkön kialakulhatnak futó záporok, néhol zivatarok, kezdetben délnyugaton gyenge eső is. Sokfelé élénk, erős, helyenként viharos lesz az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb pedig 12 és 20 fok között alakul, az Alföldön lesz a legmelegebb.
Szerdán hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk, és már csak elszórtan a Dunántúlon és délen alakulhat ki átmeneti jelleggel egy-egy zápor. Az élénk, erős északi, északkeleti szélben 14 és 19 fok közé melegszik a levegő.
Csütörtökön és pénteken a napsütést hol több, hol kevesebb felhő zavarhatja meg, de említésre méltó csapadék sehol sem várható.
Még többfelé élénk, néhol erős lesz a légmozgás ezeken a napokon. Csütörtökön 16-20, pénteken 17-21 fokot mutathatnak a hőmérők a délutáni órákban. Hajnalonként a kevésbé szeles fagyzugos helyeken akár fagypont körüli hőmérsékleti értékek is előfordulhatnak - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok

Ugyanaz az uniós rém fenyegeti a magyar bankokat és a kkv-kat

Így kerülhetjük el a klímakatasztrófát nyáron

Rekord mennyiségű készpénzt tart a világ legrutinosabb befektetője

Verekedések, üvegzúzás, fenyegetések – elszabadult a pokol a reptereken

Itt tart most Paks 2: már két országban gyártják az új erőmű fontos részeit
Ikonikus fotók készültek Zelenszkij és Trump találkozójáról Ferenc pápa temetésén

Téglára vagy panelre adnak a bankok könnyebben hitelt?
