Ma keleten lesz még több felhő az égen, itt szórványosan előfordulhat kisebb eső, zápor, máshol csak elvétve, és inkább a napsütés kerül előtérbe, csak időnként növekedhet meg a felhőzet. Az északi-északnyugati szél sokfelé élénk, erős lesz. Kora délután 8-13 fok valószínű – írja előrejelzésében az Időkép.
Szerdán túlnyomóan napos időre készülhetünk, csapadék nem várható. A szél mérséklődik, már csak keleten, északkeleten élénkülhet meg. Hajnalban többfelé fagyhat, napközben 8-12 fokra számíthatunk.
Csütörtökön nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, rövidebb napos időszakokra számíthatunk csapadék nélkül. Reggelre a középső tájakon párássá, ködössé válhat a levegő. A délire, délnyugatira forduló szél gyenge, mérsékelt lesz. A Dunántúlon lehet enyhébb, másutt fagyos a reggel, napközben pedig 8-14 fok valószínű.
Pénteken sok napsütésre van kilátás, csapadék nem várható. A délkeleti szél a Dunántúlon és a Duna vonalában feltámad, néhol erős lehet. Napközben 9-15 fokra készülhetünk.
Hétvégén túlnyomóan napos idő ígérkezik számottevő csapadék nélkül, reggeli ködfoltokkal és gyenge, mérsékelt széllel. Délutánonként 10-15 fok körül alakul a hőmérséklet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)