Szerdán az éjszaka képződött köd a nap első felében fokozatosan feloszlik, közben dél, délkelet felől magasszintű, a déli tájak fölé vastagabb felhőzet is érkezik. Utóbbi részeken csak kevés, míg észak, északnyugat felé haladva egyre több napsütés várható. Délután főleg északon, illetve a Dunántúlon fordulhat elő elszórtan eső, zápor; zivatar sem kizárt.
A déli, kora délutáni órákban az Északi-középhegység, a Dunántúli-középhegység térségében, egy délnyugat-északkeleti sávban van esély egy-egy zivatar kialakulására. Hét északi vármegyére adtak ki emiatt sárga figyelmeztető jelzést.
Estefelé délen kezdődhet tartósabb csapadék. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon többfelé megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet.
Csütörtökön északon és északnyugaton számíthatunk hosszabb napos időszakokra, máshol felhősebb időben lesz részünk. Az ország déli-délkeleti harmadán többfelé kialakulhat eső, zápor, máshol jelentősebb csapadék nem valószínű. Élénk, erős, nyugaton viharos lesz az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb pedig 13 és 20 fok között alakul.
Pénteken délkelet felől vastagabb felhők érkeznek, és napközben egyre nagyobb területen lehet ismét szükség az esernyőkre. Hosszabb-rövidebb napos időszakokra az északi tájakon van kilátás. Az élénk, erős északi, északkeleti szélben napközben 15-22 fokot mutathatnak a hőmérők.
Szombaton sokfelé számíthatunk esőre, záporra. Többfelé élénk, erős lesz a légmozgás. Délután csak 9-17 fokra van kilátás.
Vasárnap is még gyakran takarhatják felhők a napot, helyenként eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon sokfelé erős, néhol viharos lehet az északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 11 és 19 fok között alakulhat - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni