Ma a köd, pára és rétegfelhőzet a nappali órákban zsugorodik, de helyenként egész nap megmaradhat. Máshol viszont napsütésben bízhatunk. Legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő ködszitálás. A légmozgás nem lesz jelentős. A hőmérséklet délután 12 fok körül alakul – írja az Időkép.
Itt lehangoltság, rossz közérzet jelentkezhet, viszont az ország nagy részén legalább pár óra kisüt a nap, ami jó hatással lesz a hangulatra.
Szerdán már a szürke, egész nap párás, ködös tájak lesznek túlsúlyban, csak kevés helyen süthet ki hosszabb időszakokra a nap. Ködszitálás továbbra is előfordulhat. Hajnalban -1 és +6, míg kora délután 5 és 13 fok között alakulhat a hőmérséklet.
Csütörtökön sem jön még lényeges változás, alapvetően borongós, helyenként tartósan párás, ködös időre van kilátás, csak kevés helyen süthet ki a nap A déli-délkeleti szél gyenge, mérsékelt marad. Hajnalban 0, +5, napközben 6-14 fokra számíthatunk.
Pénteken ismét pára, köd uralja a reggelt, és még több helyen a délelőttöt. Napközben helyenként feltámad a délnyugati szél, ami segít a feloszlatni a ködöt, így itt naposabb időszakokra készülhetünk. Északkeleten kisebb eső, záporok előfordulhatnak késő délután, este. A minimumok 1-7, a maximumok 8-17 fok között alakulnak. Az északi tartósan ködös, felhős tájakon lesz hidegebb, délen melegebb.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg