Kedden dél felől növekszik, vastagszik a felhőzet, így általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. Reggel az északi tájakon lehet még némi szűrt napsütés, illetve délutántól nyugat felől határozottabban is csökken a felhőzet.
A Dunántúl északnyugati felét, harmadát leszámítva sokfelé lesz eső, zápor, néhol zivatar is lehet. A déli, délnyugati szél csak kevés helyen élénkülhet meg.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul. Késő estére 5 és 10 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet.
Szerdán északon, északkeleten ködös lesz a reggel, majd napközben a többször erősen megnövekvő felhőzet mellett szinte mindenhol kisüthet hosszabb-rövidebb időszakokra a nap. Elszórtan záporok előfordulhatnak, néhol zivatar sem kizárt. Ismét sokfelé feltámad, a Dunántúlon erős lesz a déli-délnyugati szél. Hajnalban 2 és 9, napközben 16 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön eleinte sokfelé eshet, majd napközben délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, a napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből több helyen előfordulhatnak záporok, zivatarok. A szeles időben délután 14-21 fokot mérhetünk.
Pénteken marad a szeles időjárás többfelé esővel, záporokkal, néhol zivatarral. Csak rövidebb napos időszakok lehetnek. A hajnal enyhe lesz, napközben pedig 15-21 fok várható.
Hétvégén is többfelé szükség lesz az esernyőkre, ezzel együtt lehűlés is jöhet
- olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön