Az ugytudjuk.hu azt írja, hogy a polgármester behívatta a Győr-Szol vezetőit, és közölte velük, hogy a „botrányos” munka és a „trehányság” oka szerinte az, hogy nem jól állnak a munkához, amit ő már csak azért is tud, mert sok füvet nyírt le életében.

Dézsi Csaba András szerint abban, hogy gondok vannak a fűnyírással, „van tudatosság is”, mert elmondása szerint a Győr-Szol igazgatója, Prédl Antal is azt mondja, hogy „az a brigád, ami eddig pontosan nyírt, most, hogy elindult a kampány szele, elkezdett pontatlanul nyírni”.

Ezeket ki fogjuk rúgni a francba, nem tudok mit mondani, mert egyszerűen így nem lehet dolgozni. Tehát aki trehány munkát végez, annak lapát, kész

– mondta határozottan a győri városvezető.

Dézsi Csaba András: A másfél milliós fizetéssel járó kuratóriumi tagság nem pénzről szól

Februárban arról írtunk, hogy Dézsi Csaba András szerint nem az a politikai döntés, hogy egy miniszter bekerül egy egyetemi kuratóriumba, hanem az, hogy onnan kikerül uniós nyomásra. A tisztségért a győri városvezető egyébként havi másfél milliót kap, de szerinte ez a történet nem a pénzről szól.

Győr fideszes polgármestere szerint nem az a politikai döntés, hogy egy miniszter bekerül egy egyetemi kuratóriumba, hanem az, hogy onnan kikerül uniós nyomásra. A kardiológusként továbbra is praktizáló városatya szerint ha valóban a pénz játszana szerepet a döntéseiben, akkor magánrendelést indítana, és ott valóban sok pénzt keresne.