A 60 fős létszámleépítésnek, a bércsökkentésnek és új normarendszer bevezetésének köszönhetően stabilizálódik a múlt év őszén csődközelbe került csurgói székhelyű Aero-Pack Csomagolástechnikai Kft. helyzete. A rendkívül szigorú reorganizációs programot azt követően vezették be, hogy a cég az ágazat válsága miatt egyre kevesebb megrendelést kapott a Malévtól és más légitársaságoktól. Az élelmiszer-csomagolással és a fogyasztásához szükséges eszközök, valamint ételízesítők gyártásával foglalkozó, 1991-ben létrehozott társaság - amely termékeinek mintegy felét a magyar légitársaságnak értékesítette - a múlt év második felére több millió forintos hiányt halmozott fel. Tovább növelte gondjait a minimálbér-emelés, és hogy a kilencvenes évek végén elsősorban hitelből fogott nagyobb beruházásokba, például ingatlanfejlesztésbe.
Simity Ferenc ügyvezető igazgató már korábban is úgy nyilatkozott, a csökkenő rendelésállomány miatt arra kényszerülnek, hogy felülvizsgálják s részben átalakítsák termékszerkezetüket, s mindez nagy valószínűség szerint létszámcsökkentéssel is jár majd. Az Aero-Pack ugyan továbbra is partnere kíván maradni a légitársaságoknak, elsősorban a Malévnak, ám például az áruházláncok felé is nyitni szeretne (NAPI Gazdaság, 2001. szeptember 21., 6. oldal). Az Aero-Pack már beszállítója többek között a Nutriciának, a Tescónak és a Burger Kingnek. Egy külső cég bevonásával megvalósított reorganizációs program eredményeképp helyzete stabilizálódott, s várhatóan hamarosan a korábban felvett hitelek átütemezéséről is sikerül megállapodni a pénzintézetekkel. Az egyik legnagyobb eredmény, hogy az Aero-Pack piacokat nem veszített.
K. Zs.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Furcsa érdem: a Ford majdnem megduplázza az autóipar visszahívási rekordját 2025-ben
Az amerikai autógyártó messze vezeti a visszahívási listát, és megdöntötte a General Motors 2014-es rekordját.