Nagyberendezések eladásával növeli árbevételét a magyar Xerox(KIMARADT!!!)
A tavaly mintegy 22 millió dollár árbevételt elért Xerox Magyarország Kereskedelmi Kft. az anyacéghez hasonlóan megszüntette márkaüzleteit s koncessziós alapú értékesítési hálózatot létrehozva főleg a digitális irodai berendezések, a nagy teljesítményű, valamint a színes és a fekete-fehér nyomtatók forgalmazására koncentrál. Idén, a tavalyihoz képest 20-25 százalékos forgalomnövekedéssel számol a cég, amelynek központja nemrégiben a Szépvölgyi Business Parkba költözött.
Időarányosan - augusztus végéig - teljesítette idei árbevételi tervét a Xerox Magyarország Kereskedelmi Kft. (XMK), amely a tavalyi mintegy 22 millió dollár értékű forgalmat bonyolított le. Gergely Ákos, az XMK marketing igazgatója lapunknak elmondta, hogy a tavalyihoz képest idén 20-25 százalékos növekedéssel, mintegy 25 millió dolláros forgalommal számolnak. Egyes üzletágaknál már az első féléves eredményekben 80 százalékos teljesítést mutattak az eladási adatok, sőt a nagygép-értékesítés 50 százalékkal volt több az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest.
Az XMK, anyacégéhez hasonlóan - a múlt év végétől kezdődően mostanra - itthon is felszámolta kiskereskedelmi márkahálózatát, ám az egyes üzletekben kapható Xerox-gépek alkatrészellátását a későbbiekben is biztosítják. (A Xerox világszerte beszüntette a személyi használatú és kis irodai fénymásolók és tintasugaras nyomtatók értékesítését.)
A 878 millió forint törzstőkéjű, az angliai Xerox Limited 100 százalékos tulajdonában lévő XMK idéntől főleg három üzletágára: a digitális irodai berendezések, a nagy teljesítményű, valamint a színes és a fekete-fehér nyomtatók eladására koncentrál. Ennek érdekében a társaság saját üzletkötőin kívül koncessziós partneri hálózat létrehozását tervezik, melynek tagjait szigorú szempontok alapján választják ki, így például csak Xerox-termékekkel eladásával foglalkozhatnak.
Az XMK nemrégiben új helyre költözött, a Szépvölgyi Bussines Park irodaházban egy teljes szintet, mintegy 1100 négyzetmétert bérel hosszabb távra, de legalább öt évre. A cég itt alakította ki értékesítési központját, ám a szervizközpontja változatlan helyszínen marad – tájékoztatta lapunkat Fábián Miklós irodai üzletágvezető.
Bubrik Gáspár
A Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) által kiírt pályázat egyik nyerteseként minősített szállító lett a Xerox Magyarország Kft., amelytől összesen 500 millió forint keretösszegért rendelhetnek a különböző állam- és közigazgatási szervezetek, hivatalok a cég által forgalmazott hálózati nyomtatók mellett multifunkciós, digitális berendezéseket. A nyár közepén kihirdetett tendergyőztes XM-től eddig csaknem 50 millió forint értékben vásároltak különféle Xerox-termékeket. Az MKGI és az XM keretmegállapodása 2002 végéig érvényes.
Bubrik Gáspár
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.