Az indonéz főváros, Jakarta kormányzója kedden bejelentette hogy betiltotta a kutyák, macskák és egyéb olyan állatok húsának az árusítását, amelyek veszettséggel fertőződhetnek meg, és ezért egészségügyi kockázatot jelenthetnek.
Pramono Anung hozzátette, hogy a jogszabály értelmében – hathónapos átmeneti időszakot követően – tilos lesz a veszettség fertőzésének kitett állatok, köztük a denevér élelmezési célú értékesítése, az élő állatok, valamint a belőlük készült nyers vagy feldolgozott termékek forgalmazását is beleértve.
Az állatvédők nevében a Kutyahúsmentes Indonéziát (DMFI) szervezet üdvözölte a döntést, amely szerinte „összhangban van az alkotmány azon küldetésével hogy megvédje az indonéz embereket és igazságos és civilizált országgá tegye Indonéziát".
Indonézia egyike azon ázsiai országoknak, ahol engedélyezett a kutya- és macskahús értékesítése, de az állatvédő szervezetek kampányai kezdenek eredményt mutatni, az elmúlt években több városban is helyi tilalmat vezettek be.
Indonéziában általában tisztátalan állatnak tekintik a kutyát és ezért csak kevesen tartják háziállatként, a kutyahús viszont kedvelt és olcsó fehérjeforrást jelentő fogásnak számít egyes közösségekben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre