Holcim Hungária Kft. névvel tavasszal hárommillió forint törzstőkéjű céget alapított a Pannoncem Cementipari Rt. A cégalapításnak a részvénytársaság névváltozásához van köze - magyarázta lapunknak Mezőközy András, a Pannoncem egyik igazgatója. A társaság svájci anyavállalata július elsejével Holcimra változtatja nevét, s ezt követi a Pannoncem is. Mivel Magyarországon a cégbíróság leterheltsége miatt nem garantált, hogy a szükséges időpontig bejegyezzék a változásokat, így a Pannoncem az új cég alapításának felhasználásával kívánja időre bejegyeztetni nevét - tette hozzá Mezőközy. A kft. létrehozására a cégnév védelme miatt is szükség volt, a Pannoncem így levédhette a holcim.hu domainnevet, illetve megakadályozta, hogy más - vállalkozó - Holcim névvel céget jegyeztessen be. A Pannoncem Magyarországon azon kívül, hogy jelentős részesedést tudhat magáénak a cementiparban, holdingként is működik, s vezeti a kisebb érdekeltségeket. A társaság nemrég 50 százalékos részesedést szerzett a Ferihegy-Beton Kft.-ben. A Ferihegy-Beton leányvállalatán, a Transbeton Beton-előállító Rt.-n keresztül eddig is Pannoncem-érdekeltség volt - tette hozzá az igazgató. Az, hogy most közvetlenül a Pannoncemhez került a tulajdonrész, a vállalatcsoporton belüli részesedések rendezésének köszönhető. A Pannoncem szintén tavasszal szerzett többségi, 55,13 százalékos részesedést a valamivel több mint 70 millió forint jegyzett tőkéjű Pultrans Vasúti Szállítmányozási Kft.-ben. Információnk szerint a cég korábban szintén Pannoncem-érdekeltség volt, ám a kft.-ben egy időben a konkurencia, a Bécem is birtokolt üzletrészt. H. Gy.