Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók listáját. A júniusi összesítésű lajstromban 4659 név szerepel, gazdasági társaságok és magánszemélyek, akad köztük olyan, aki többször is felkerült. Gyakori a szállítmányozással, fuvarozással, kiskereskedelemmel (élelmiszer, ruházat), éttermi-mozgó vendéglátással és mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó cégek elmarasztalása.
A be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók többezres listájára felkerült a tojás-nagykeresedő, kerekegyházi Kaszala Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. is. A tavaly áprilisban elmarasztalt cég egy magyar magánszemély tulajdonában áll, s jelenleg 10 főt foglalkoztat. Az árbevétele tavaly jelentősen esett: nettó 1,2 milliárdról 776 millió forintra, az adózott eredménye 8 millió forint volt.
Az olcsóbb ruházati termékekről ismert Invázió üzletekhez köthető Invázió Franchise Kft. is felkerült a feketelistára, s ellene NAV-végrehajtás is indult. A társaság fő tevékenysége a saját és bérelt ingatlanok üzemeltetése, bérbeadása, valamint kiskereskedelemmel is foglalkozik. Tavaly két beszámolót is benyújtott a cégbíróságon, ezek szerint augusztusig 429 milliós, szeptembertől decemberig pedig 341 milliós nettó árbevételt ért el. A Céginfo.hu adatai szerint nincs bejelentett dolgozója.
Az élelmiszer kiskereskedelemmel foglalkozó, milliárdos forgalmú Észak-Balatoni Zrt.-t tavaly nyáron marasztalta el a hatóság. A Balaton környéki településeken boltokat üzemeltető, balatonfüredi székhelyű társaságot 1999-ben hozták létre, családi tulajdonban van, a nettó árbevétele tavaly 1,9 milliárd forintra csökkent a 2012-es 2,3 milliárdról.
Több mint egymilliárd forint forgalma volt a szintén listára került soproni központú pékségnek, a Lővér Sütő Zrt.-nek, amely jelenleg 160 főt foglalkoztat.
Továbbra is ott van a listán a Liliput Toys Kft., amely 2012 nyarán került az ellenőrök célkeresztjébe. A cég bevásárlóközpontokban Liliput Játékország néven működtet játéküzleteket, a nettó árbevétele 2013-ben elérte 271 millió forintot, jelenleg 20 főt foglalkoztat.
Az egyik legnépszerűbb hazai esküvői tortakészítő, a több fővárosi üzletet működtető Horváth Cukrászda Kft. is listán van, őket 2012 júliusában kapta jogsértésen a hatóság.
Rövid életű volt a 2012-ben Kim Wilde-dal és Bonnie Tylerrel a Budai várban fesztivált szervező Unique Fesztivál Kft. élete. A céget 2012 februárjában alapították, s decemberben már elindult a végelszámolása. A várban sörfesztivált is szervező Kurucz Gergely és Kurucz Dániel, továbbá Csalló Kornél alapította az Unique Fesztivált Kft.-t, ám decemberben, a végelszámolás elindulásával tulajdonosként távoztak a cégből. A vállalkozás nem adott le beszámolót a 2012-es évről a cégbíróságon, idén februárban pedig adóvégrehajtás is indult ellene, így feltételezhetően a végelszámolása felszámolásba fog fordulni.
A használt telefonokkal kereskedő ElectroMarket Hungary Kft.-t 2013 áprilisában marasztalta el a munkaügyi hatóság. A cég körül azóta felgyorsultak az események, a cégadatok szerint idén júniusban tulajdonost és székhelyet váltott - az utóbbi Budapestről Jásztelekre került. A tavalyi éve nagyon jól sikerült: a nettó árbevétele 496 millió forintra nőtt a 2012-es 265 millióról, az eredménye 3 millió forint volt.
A biztonságtechnikai eszközök kis- és nagykereskedelmével foglalkozó Electropoint Kft.-re tavaly novemberben csapott le a hatóság. A magyar tulajdonú cég jól prosperál, nincs adótartozása, tavaly 16 millióval 149 millióra növelte nettó árbevételét, s 4 milliós adózott eredményt ért el.
Nemcsak 120 ezres munkaügyi bírsággal sújtották, de a cégadatok szerint NAV- és közjegyzői végrehajtás is indult a júliusban feketelistára került After-Max Kft. ellen. A céget 2013 áprilisában egy martonvásári magánszemély alapította 500 ezres jegyzett tőkével, éttermi mozgó vendéglátásra. A martonvásári székhelyű, gárdonyi telephelyű vállalkozás dolgozóinak száma 1-4 között változott az elmúlt hónapokban, jelenleg egy bejelentett dolgozója van.
Új szereplő a listán a téti Agaricus Gombatermelő Kft., amely az elmúlt öt évben nyereségesen működött, s tavaly 225 millió forint nettó árbevételt ért el. A két győri magánszemély tulajdonában lévő cégnek tavaly és idén is egy bejelentett dolgozója volt/van.
Az éttermeknek és nagy kávéláncoknak is szállító mézkereskedő, az Arany Méz Kft. is felkerült a listára. A szihalmi cég magyar termelői mézet vásárol fel, s azt tasakos kiszerelésben értékesíti. A két magánszemély érdekeltségében lévő társaság tavaly 24 millió, tavalyelőtt 40 milliós forgalmat bonyolított, márciusban négy, jelenleg két bejelentett dolgozója van.
A tatabányai székhelyű és törökbálinti telephelyű Zsoldos-Trans Kft. is be nem jelentett dolgozót foglalkoztatott, az ellenőrök a jogsértést tavaly novemberben állapították meg. A fuvarozó cég a honlapja szerint nemzetközi közúti teherszállítással foglalkozik, ám a cégbírósági adatok szerint 2012 óta nem adott le beszámolót, csakúgy mint a két magánszemély tulajdonosához köthető Zsoldos Investments Ingatlankezelő Kft. sem. A cég - nem frissült - honlapja szerint 13 főt foglalkoztat, gépjárművezetőket, fuvarszervezőket, adminisztrátorokat, raktárosokat.
Kínai tulajdonú vállalkozások is rendszeresen feltűnnek a feketelistán, például a gépjárműalkatrész-nagykereskedelemmel foglalkozó Z-Tech Xenon Kft. februártól van rajta. A kft. jelenleg 4 főt foglalkoztat, de 2014 folyamán szinte havonta változott a bejelentett dolgozói száma 0 és 7 között. A nagykereskedő tavaly nettó 333 milliós nettó árbevétel mellett 600 ezres veszteséget könyvelt el, ám az is kiderül a beszámolójából, hogy jelentősen megnőtt a tartozása, 148-ról 319 millió forintra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le Magyarországon

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Grandiózus gázüzletet készíthet elő Donald Trump az elszigeteltnek mondott Vlagyimir Putyinnal

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Kigyulladt egy mozdony a Balatonnál, aztán szarvast gázolt a vonat ugyanazon a vonalon
