A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében emlékeztet arra, hogy a január 1-jén hatályba lépett 74/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 9. § (2) bekezdése alapján a megfelelő online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrző egységgel rendelkező pénztárgépek 2013-as és 2014-esi beszerzéséhez nyújtható támogatás. Ennek megfelelően a 2013. december 31-ig megvásárolt, illetve üzembe helyezett online pénztárgépek esetében a forgalmazók a 1311-es - az államháztartással szembeni egyes juttatások igénylésére szolgáló 2013. évi - nyomtatvány kitöltésével és benyújtásával igényelhetik a támogatást, míg a 2014-ben üzembe helyezett pénztárgépek után a 1411-es nyomtatványon.
Az 1411-es nyomtatványt le lehet tölteni a NAV honlapjáról. Az állam maximum 5 pénztárgép bekötéséhez gépenként 50 ezer forintos támogatást biztosít azon társaságoknak, egyéni vállalkozóknak, akiknek az éves árbevétele nem éri el az 500 millió forintot, nincs adótartozásuk, nem állnak csőd- vagy felszámolási eljárás alatt, és nem alkalmaznak feketén dolgozókat.
A támogatást eredetileg a december 31-ig üzembe helyezett gépek után lehetett volna igénybe venni. Mivel a gyártás csúszása miatt sok kisvállalkozó elesett volna a támogatástól, a nemzetgazdasági miniszter december végén módosította a pénztárgép támogatási rendeletet, így a vállalkozók az idén is hozzájuthatnak.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat