Mintegy 30 millió liter olajat forgalmazott jövedéki adó és áfa megfizetése nélkül az elmúlt két évben egy bűnszervezet, amelynek eddig 9 tagját helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság - jelentették be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtótájékoztatóján szerdán, Debrecenben. Összehasonlításul: 2013-ban a legnagyobb cégek kútjain összesen több mint 1,5 milliárd liter gázolajat forgalmaztak.
Az úgynevezett bázisolajjal - üzemanyagként is felhasználható kenőolajjal - üzletelő bűnszervezet nyolcmilliárd forint adót nem fizetett be az államkasszába - közölte Czinege Attila, a NAV Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának vezetője.
Lengyel Tibor pénzügyőr alezredes, észak-alföldi regionális bűnügyi igazgató elmondta: a bűnszervezet Lengyelországban, Ausztriában és Szlovéniában legálisan vásárolt bázisolajat, amelyet Romániában értékesített volna. Az olaj azonban soha nem hagyta el az országot: székesfehérvári, győri, debreceni és nyíregyházi lerakatokon keresztül illegálisan értékesítették Magyarországon.
A bejelentés azért is érdekes, mert korábban a NAV azt kommunikálta - amikor a kormány üzemanyagjelölési tervei kapcsán az illegális üzemanyagbizniszről kérdeztük a hatóság illetékeseit -, hogy nem számít jelentős problémának Magyarországon a fekete üzemanyagkereskedelem. A hatóság laborjában például azt tapasztalták, hogy a bevizsgált üzemanyagminták jelentős része megfelelő minőségű volt tavaly, jogsértések csak elenyésző számban fordultak elő.
Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese korábban a Napi.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy vannak róla információik, hogy próbálnak bázisolajat uniós tagállamokon keresztül, a szálakat jól megkuszálva vasúton, illetve közúton tartálykocsikban utaztatni, hogy azután valahol üzemanyagként értékesítsék, de jobbára csak eseti jelleggel, egy-egy tartálynyi mennyiségről van szó, nem ipari méretű csempészetről. Persze nem kizárt, hogy csak a folyamatban lévő nyomozásról nem akartak elárulni részleteket a NAV illetékesei.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin