Tállai megítélése szerint az egykulcsos szja 2010-es bevezetése nagyban segítette az országot, hogy kikerüljön a válságból és fordulatot hozott a demográfiai válságban is - tudósít a portál, a politikus sajtótájékoztatójáról.
Mindezt számokkal alátámasztva felsorolta. Az egykulcsos jövedelemadó és a családi adókedvezmény: 2011-től évente mintegy 500 milliárd forinttal többet hagyott a magyar családoknál, így 2015-ben 660 milliárd forint közelében lesz várhatóan ez a többlet
Majd emlékeztetett: 2016-ban tovább folytatódik a jövedelemadó csökkentése. Ennek két része lesz, egyrészt az általános kulcs 1 százalékponttal fog csökkenni és emellett folytatódik a családi adókedvezmény kiterjesztése.
Sokan mentesültek a köztehertől
Jövőre 5000 forinttal többet vehetnek igénybe, 25 ezer forintra nő a havi adókedvezmény a kétgyermekeseknek, ez 380-390 ezer családot érinthet kedvezően. Az államtitkár, aki egyben a NAV vezetője elmondta azt is, hogy ez a családi adókedvezmény-növelés összesen 15 milliárd forinttal javítja a családi büdzséket.
Kiemelte: a családi adókedvezmény igénybevétele 1,1 millió embert érintett, 300 ezer embernek pedig egyáltalán nem kellett adót fizetnie.
Összesen 6 év alatt 3600 milliárd forinttal több maradt az emberek zsebében az új szja-rendszernek köszönhetően, 1300 milliárd forint adókedvezmény címén került a családok kasszájába.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter