Az NGM közlése szerint tavaly a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulásból (eho) származó bevétel 8,1 milliárd forintot ért el a kamatjövedelmek után, vagyis ezt beszámítva is jelentősen csökkenhetett a kamatjövedelmekből származó adó- illetve járulékbevétel.
A bevételek megcsappanása az elmúlt időszak pénzpiaci fejleményei tükrében egyáltalán nem meglepő. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a 2014 novemberéig tartó egy év alatt közel 1,1 százalékponttal, 1,55 százalékra csökkent a háztartások lekötött forintbetétei után fizetett kamatláb átlagos mértéke, vagyis az elvben elérhető kamat - és az ebből számítható adó - mértéke alaposan csökkent még az egy évvel korábbi, egyébként sem túl magas értékhez képest is.
A néhány tízmilliárdnyi, az alacsony kamatok miatt kieső kamatbevétel azonban vélhetően kevéssé aggasztja a döntéshozókat. Az alacsony kamat- és hozamszint ugyanis közvetve nagyságrendekkel több kiadástól kíméli meg az államot, mint amekkora bevételkiesést okoz, hiszen az adósságfinanszírozás jóval olcsóbbá válik - írja az újság.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar