A közlemény szerint Vágó Gábor összesítette a "kitálaló" volt adóhatósági dolgozók vizsgálatainak eredményét, és ennek alapján - Schiffer Andrással közösen - írásbeli kérdéssel fordult Varga Mihályhoz.
A két politikus huszonnégy kérdésre vár választ a nemzetgazdasági minisztertől, így például a Kiemelt Ügyek Főigazgatóságának megszűntetése és leállított vizsgálatok ügyében. Emellett olyan szervezeti és irányítási hatáskörökkel kapcsolatos kérdéseket is felvetnek, amelyek szerintük lehetővé tehették az áfacsalások kiszűrésének megakadályozását.
"Az LMP képviselői azt remélik, hogy Varga Mihály nem az adócsalók, hanem a becsületes adófizetők oldalán áll", és érdemi válaszokkal járul hozzá a NAV-botrány felderítéséhez - írta Schiffer András és Vágó Gábor.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin