A társaság a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített egyedi éves beszámoló szerint 2018-ban 30 213 177 euró veszteséget könyvelt el, 550 002 374 euró mérlegfőösszeg mellett. Az igazgatóság azt javasolja, a veszteséget helyezzék az eredménytartalékba.
A konszolidált IFRS szerinti veszteség 2018-ban 20 924 017 euró volt, 725 103 930 euró mérlegfőösszeg mellett.
Kapcsolódó
Lajkó Ferenc, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója tavaly áprilisban, a társaság éves rendes közgyűlését követően az MTI-nek azt mondta, a vállalat legkorábban a 2019-es üzleti évre fizethet először osztalékot, a cég most elsősorban a növekedésre koncentrál.
A Waberer's International Nyrt. részvényeivel 2017. július 6-án indult el a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, részvényenként 5100 forintos induló áron. A papírokkal a prémium kategóriában kereskednek, a részvények hétfői záróára 1785 forint volt, az elmúlt egy évben a papírok legmagasabb ára 4500 forint, a legalacsonyabb pedig 1510 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott