Londonban nem egészen 1, Párizsban közel 1,5, Frankfurtban pedig majd' 2 százalékkal jutott előző napi záróértéke fölé a mutató. Az összeurópai Stoxx 600 mutató is közel 1 százalékkal emelkedett, több mint kétéves mélypontról elrugaszkodva.
A szektorok között jól szerepeltek a pénzintézeti papírok, valamint az autógyárók részvényei is a keresettebbek között voltak. Kiemelkedő, messze 10 százalék fölötti szárnyalást produkált a SocGen, miután Frederic Oudea vezérigazgató a bank megnyugtató tőke, likviditási és mérleg-helyzetéről nyilatkozott a Les Echos számára. Emellett a Deutsche Bank és az UniCredit is robusztus, 8 százalék körüli drágulással fejezte be a napot.
A befektetői kedélyre vélhetően inkább megnyugtatólag hatottak Angela Merkel szavai. A német kancellárasszony arról beszélt egy berlini rádióban, az IMF, az ECB és az Európai Bizottság képviselői a héten ismét visszatérnek Görögországba. A kedvezőtlen eredménnyel végződött olasz kötvényaukció ugyanakkor a bizonytalanság irányába hatott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?