A bevételek szintjén az elemzői várakozásoknál jobban teljesített a negyedik negyedévben az Alcoa, míg egy részvényre jutó eredménye minimálisan, 1 centtel elmaradt a konszenzustól. A menedzsment alapvetően optimista az iparág kilátásaival kapcsolatban, ennek köszönhetően pedig azután, hogy a rendes kereskedés közben közel 3 százalékkal emelkedett a részvények árfolyama, a zárás után további 0,8 százalékkal emelkedett.

Hat százalékos bevételnövekedésről számolt be az Alcoa a negyedik negyedévés gyorsjelentésében az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ez pozitív meglepetést jelent, hiszen az elemzők mindössze 1,5 százalékos bvülésre. A vállalat viszont kilenc negyedév óta először mínuszos három hónapot tudhat maga mögött, nettó eredmény szintjén 191 millió dolláros minuszt ért el egy egyszeri reorganizációs költség eredményeként. Az egyszeri tételek hatásait kiszűrve 0,03 dolláros veszteséget ért el részvényenként a cég, miközben az elemzők 0,02 dolláros veszteségre számítottak.

Az Alcoa értékesítési volumene több mint 5 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva viszont az alumínium ára 5,5 százalékkal csökkent. Az emelkedő nyersanyagárak pedig a profit margin csökkenéséhez vezettek. Az elmúlt negyedévben jelentős profitnövekedésről számolt be a társaság, köszönhetően az autóipari cégek és a repülőgépgyártók felől érkező keresletnek. Viszont Európában a kereslet gyengülésével néz szembe a társaság, az alumíniumárak csökkennek (negyedév/negyedév alapon 12 százalékkal), a nyersanyagárak pedig emelkednek. Ez vezetett a negyedik negyedévi veszteséghez.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!