Az év első három hónapjában 12,8 milliárd forintos nettó profitot ért el az OTP-csoport, amii 66 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A korrekciós tételek hatása nélkül a csökkenés azonban csak 1 százalék volt, ami azt jelentette, hogy a profit így számolva 43,7 milliárd forintot ért volna el.
Az egyik legnagyobb tétel a bázishoz képest nem jelentett meglepetést, hiszen az OTP előre közölte, hogy az idén az egész éves bankadót az első negyedévben számolja el. Így a tavalyi 7,2 milliárd forint után az idén közel 29 milliárdot mindjárt félre tettek erre a célra. A rendkívüli tételeket növelte még a devizahitelek végtörlesztéséből származó veszteség első negyedévet terhelő része, ami 1,8 milliárd forint volt. A február végén zárult végtörlesztés végleges teljes negatív eredményhatása 33,4 milliárd forint lett, ami minimálisan kisebb, mint az előzetes tények alapján márciusban közzétett 33,6 milliárd forintos veszteség.
A nettó kamatbevételek az egyedi tételek nélkül 3 százalékkal 164,1 milliárd forintra csökkentek, ami szintén egy picit volt jobb a tavalyi évnél. A 164 milliárd forintos kamateredmény előző negyedévhez viszonyított mérséklődése a magyar deviza jelzáloghitelek végtörlesztésével, illetve az első negyedév forint erősödésével magyarázható.
A vártnál jobb eredmény ugyanakkor annak is köszönhető, hogy a kockázati költségek is a vártnál alacsonyabbak lettek. Az 58 milliárd forint helyett ugyanis az elemzők valamivel több mint 61 milliárd forintot vártak. A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 16,6 százalékról 17,4 százalékra nőtt, és a romlás némileg gyorsult. Az árfolyamszűrt problémás hitelek csökkenő trendje megállt, az 51 milliárd forintnyi összege nagyobb volt az előző negyedévinél. A 90 napon túl késedelmes
állományok főleg a magyar és a bolgár banknál nőttek, de az orosz, az ukrán és a román leánybankoknál is emelkedtek. Az első negyedéves adatok alapján egyelőre nem látszik a konszolidált portfólió romlásának érdemi lassulása.
A problémás hitelképződés terén az első negyedévben bekövetkezett gyorsulás alapján a menedzsment növekvő kockázatokat lát az éves konszolidált kockázati költségek 2012-re várt csökkenésével kapcsolatban - olvasható a gyorsjelentésben.
A konszolidált korrigált adózott eredményen belül tovább nőtt a külföldi leánybankok részesedése. Az előző negyedévi 32 százalékkal szemben 2012 első negyedévében 42 százalékát adták a csoport eredményének a külföldi leányok. Az össszessen elért 18,5 milliárd forintos külföldi profit döntően az orosz leány 11,3 milliárdos, és a bolgár 9,9 milliárd forintos eredményéből származott.
A bank egy részvényre jutó eredménye 47 forint lett. A Core tier 1 ráta - ami a Bázel2 megfelelésnél számít - 13,2 százalékról 12,4 százalékra csökkent. Ugyanakkor a csoport likviditási pozíciói változatlanul stabilak, az év hátralévő részében esedékes tőkepiaci lejáratok minimálisak. A mintegy 5 milliárd euró nagyságú devizaswap állomány 2012-ben várhatóan 1 milliárd euróval csökken, köszönhetően a banküzem által folyamatosan termelt devizalikviditásnak. A Bank az Európai Központi Bank egyik LTRO műveletében sem vett részt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége