A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,99 százalékkal, 24 759,39 pontra esett vissza. Az S&P 500-as mutatója 0,57 százalékkal lett alacsonyabb, és 2749,62 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,19 százalékkal csökkent, és 7496,81 ponton zárt - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
A nap folyamán olyan értesülések láttak napvilágot, miszerint Donald Trump elnök importvám kivetését tervezi 60 milliárd dollárnyi kínai áruimportra. Az elnök a múlt héten acélipari és alumíniumipari termékekre vetett ki védővámot, amelyek az elkövetkező hetekben léphetnek életbe.
Kapcsolódó
A befektetők körében ezért aggodalom alakult ki az esetleges kínai ellenintézkedések miatt, amelyek súlyosan érinthetik olyan nagyvállalatok, mint például a Boeing eladási terveit. A Boeing részvényének 2,6 százalékos esése így nagyban hozzájárult a Dow Jones index csökkenéséhez.
Az S&P-500 index a közüzemi ágazatok viszonylag jó szereplésének köszönhetően kevésbé gyengült, mint a Dow - írta az MTI.
A kép forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Új pótszabadság jöhet, szívszorító ok áll a háttérben

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába
