A San Franciscó-i székhelyű vállalat kedden azt közölte, hogy a március végével záródott három hónapban a bevételei éves összehasonlításban 18 százalékkal, 787 millió dollárra emelkedtek az egy évvel korábbi 665 millió dollárról. Elemzők gyengébb adatra, 774 millió dollárra számítottak.
Az adózott eredmény 191 millió dollár, részvényenként 25 cent lett, szemben az egy évvel korábbi 61 millió dollár, részvényarányosan 8 cent után.
Az egyszeri tételeket, köztük a 124,4 millió dollár adókedvezményt nem számolva, az egy részvényre jutó nyereség 9 cent volt a március végével záródott három hónapban.
A Twitter aktív felhasználóinak száma (MAU) a tavalyi utolsó negyedévhez képest 9 millióval, 330 millióra nőtt, a szakértők 2,2 millió csökkenést vártak.
A felhasználók számát azért követik nagy figyelemmel a befektetők, mert a jövőbeni potenciális reklámbevételek fokmérőjének tekintik.
A 2006-ban alapított vállalat részvényeit 2013-ban vezették be a New York-i tőzsdére. A Twitter árfolyama kedden a kereskedés első fél órája végén csaknem 14 százalékos pluszban, 39,14 dolláron állt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Krónikus spirál: ez a három betegség durván megrövidíti az életét
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért