TVK-árrobbanás: még négyezer forintot drágulhat a részvény?
Az érintetteken kívül már mindenkinek van véleménye a TVK-rallyról. Van elemző, aki szerint tizenegyezret ér, mások szerint viszont 6500-on már drága. A két nagytulajdonos, a Mol és a CE Oil hallgat.
A NAPI Gazdaság cikke
Nem szűnik a TVK-t övező befektetői érdeklődés, tegnap nyitás után csaknem hét százalékkal, 6815 forintig ugrott a papír, megközelítve eddigi történelmi maximumát. Az újabb lökést a Cashline elemzése adhatta neki, amelyben Sarkadi-Szabó Kornél elemző 11 072 forintos célárfolyamot határozott meg rá. A szakértő roppant optimista a vegyipari marzsok tekintetében, és úgy véli, a társaság 2006 utolsó negyedévében rekordprofitot ért el, de a vegyipari ciklus csak 2007 második felében lesz igazán csúcson. A TVK így fundamentálisan is jó befektetés, ám nem zárható ki egy, a nagytulajdonosok közötti tranzakció sem. Sarkadi szerint valószínűbb, hogy a Mol veszi meg a CE Oil pakettjét, a tranzakciós árat pedig tízezer forint környékén tartaná reálisnak.
Ugyancsak optimista, de nem ennyire Miró József, az Erste részvénystratégája. Szerinte nem annyira a vegyipari ciklus felívelése az, amit most látunk, hanem egy speciális helyzet: az olajárak zuhanásával párhuzamosan nő a gazdaság. Ennek megjátszására számos iparág, így a légi közlekedés, a szállítás, de a petrolkémia is jó lehet, ezért is vannak a vegyipari részvények csúcson Európában. A TVK nem integrált cégként különösen alkalmas arra, hogy tisztán profitáljon a folyamatokból. A Mol esetleges vételi szándéka mellett az szól, hogy az olajcég dúskál a pénzben, ha visszafizetné összes hitelét, akkor is maradna 120-130 milliárd forintja. Ezért most mintegy négymilliárd dollárt költhetne akvizícióra, a TVK maradéka viszont legfeljebb félmilliárdba kerülne. Egy tranzakció esetén a javuló marzsokra tekintettel 8500–9000 forintos árat tart reálisnak a szakértő.
Nem hisz a fundamentumok vezérelte emelkedésben Tordai Péter, a KBC Securities olajipari elemzője. Szerinte egy ciklikus iparágban tevékenykedő cég értékelését nem a ciklus csúcsán elérhető nyereségből kell levezetni, hanem az átlagos nyereségességből. Ez viszont a kapacitásbővítéseket beszámítva sem tehető többre 600-700 forintnál részvényenként, vagyis a TVK 6500 forintnál is már enyhén túlértékelt. Persze ha tranzakció van, akkor más a helyzet, ebben az esetben a Mol kommunikációját is megkönnyítheti a vegyipart övező optimizmus.
Vágó Attila, a Concorde elemzője úgy számolja, 58 dolláros olajár mellett 23 milliárd forintos üzemi eredményt is elérhet idén a TVK, ami 32 milliárd forintos EBITDA-t jelent (a Cashline elemzése 50 dolláros olajjal számolt, ez vezethetett más következtetésekhez). Az iparági átlagnak tekinthető 5,6-os szorzót alapul véve 6800 forintos árfolyamon reálisan árazottnak tekinthető a TVK. Vágó nem tartja valószínűnek, hogy a Mol növelni szeretné részesedését a vegyipari cégben.
Elek Péter a Budapest Alapkezelőtől – az iparági környezet javulásának elismerése mellett – úgy véli, hogy a TVK-rallyban a magánbefektetők étvágyának megnövekedése játszott szerepet. Emlékeztetett, hogy a TVK árfolyama az elmúlt 6-7 évben soha nem a fundamentumok alapján mozgott. A hazai magánbefektetők viszont a BorsodChem, a Démász, a Graphisoft kihullásával ki vannak éhezve új sztorira, s most megtalálták a TVK-t. Emellett korábban már megtett vételi ajánlata miatt a Mol is bejelentési kötelezettség nélkül vásárolhat.
A felsorolt vélemények mellett megfigyelők azt is érdekesnek tartják, hogy az ilyen ügyletekben általában jól informált ÁÉB miért állna az eladói oldalon, ha valóban küszöbön lenne egy tranzakció. Ám a TVK-szputnyik lelkes hívei erre is találtak magyarázatot: szerintük Megdet Rahimkulov már csak az OTP-re koncentrál, s a TVK-tól megfelelő árszint és vételi tétel esetén gondolkodás nélkül megválik.
Az ügyben eddig csak az érintetteket, vagyis a Molt és a CE Oilt nem sikerült szóra bírnunk, akármit is jelentsen ez. A TVK pedig piaci pletykákat nem kívánt kommentálni.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!