Vegyes képet mutattak a vezető nyugat-európai tőzsdék a nap végére, egyedül a frankfurti DAX index zárt pluszban, 0,14 százalékkal. A londoni FTSE-100 mutató 0,01 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,48 százalékos, míg az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,19 százalékos csökkenést könyvelt el.
A Brent olajfajta hordónkénti ára 1,51 dollárral 85,87 dollárra esett, ami 1,73 százalékos csökkenést jelent. A legnagyobb mértékben azonban az európai gázár zuhant: a TTF holland gáztőzsde áprilisi határidős jegyzésében 1 megawattóra 27,50 eurón állt estére, ami az előző napi záróértékhez képest 4,732 százalékkal alacsonyabb. Minimálisan, 0,06 százalékkal 2161 dollárra emelkedett az arany unciánkénti ára.
Az európai tőzsdezárást követően New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,11 százalékos, az S&P 500-as index 0,04 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,01 százalékos nyereséggel állt.
Most dől el a forint sorsa: fontos üzenetek érkeznek Amerikából
Egy vártnál lazább hangnem gyengítheti a dollárt, és így erősítheti a forint árfolyamát, miközben a kockázatok hangsúlyozása, a kamatcsökkentések későbbre tolódása ellenkező hatást válthat ki – jelezték az Economxnak nyilatkozó szakértők a Fed kamatdöntésére várva, ahol szerintük biztos nem változtatnak az alapkamaton, viszont a jegybanki üzenetek és a dot plot ábra alakulása árfolyammozgató hatással bírhat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Jön a készpénzkorlátozás az EU-ban: veszélyben a magyar alapjog?

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten
