A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Pénteken nem jött ki érdemleges hír, a vírussal kapcsolatos újabb félelmek, illetve a hétvége közeledése mozgatta a piacokat - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
Kapcsolódó
A heti piaci teljesítményt megnézve azt látni, bár hétfőtől csütörtökig a vírushelyzetről nem jött pozitív hír, sőt inkább negatív hírek jöttek, a különböző fiskális és monetáris politikai élénkítésbe vetett hitnek köszönhetően mind az amerikai, mind a nyugat-európai piacok kétszámjegyű növekedést mutattak.
Az elemző szerint pénteken ennek a korrekciója látszódik, mind az amerikai, mind az európai piacok lefelé korrigálnak, a befektetők profitot realizálnak. Hozzátette, ez részben magyarázható a hétvégével is, a két nap alatt ugyanis bármiféle negatív hír kijöhet a vírussal kapcsolatban, ez is óvatosságra intheti a piacokat.
A hazai parketten is a nemzetközi hangulat volt a meghatározó, ezzel összhangban a BUX index is negatív tartományban zárt. Az OTP volt a leggyengébb láncszem a vezető papírok közül. Míg csütörtökön 10 ezer forint fölött tudott zárni a magyar bankpapír, pénteken több mint 7 százalékos korrekcióra került sor.
Az európai bankpapírok általában gyengén szerepelnek - mutatott rá az elemző.
A Mol 18 forinttal, 0,96 százalékkal 1885 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 740 forinttal, 7,31 százalékkal 9390 forintra csökkent, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 2,50 százalékkal 351 forintra esett, forgalma 86,3 millió forint volt.
A Richter-papírok 10 forinttal, 0,17 százalékkal 5800 forintra gyengültek, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.
Az OTT-ONE standard kategóriában forgó részvénye 25,16 százalékos emelkedéssel, 153,2 forinton zárt, amiben szerepe lehet, hogy a társaság csütörtökön bejelentette, a Külgazdasági és Külügyminisztériummal kötött szerződés alapján 500 lélegeztetőgépet vehet Kínából, a tárca a teljes összeget, nettó 4,7 milliárd forintot (ez magasabb, mint a cég tavalyi árbevétele) előre kifizeti.
A Delta Technologies Nyrt. bejelentette, hogy új részvényazonosítót kapott, a BÉT standard kategóriájában jegyzett társaság részvényárfolyamának alakulása péntektől "DELTA" tickernév alatt követhető nyomon.
A BUMIX 2717,19 ponton zárt pénteken, ez 44,92 pontos, 1,63 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Koronavírus
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek