A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,20 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,34 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,57 százalékos pluszban indította a kereskedést.
A kongresszusban szerda éjszakába nyúlóan folytatódtak az egyeztetések az új program részleteiről, ami után a republikánus és a demokrata párti törvényhozók pozitívabban nyilatkoztak a tervről, mint bármikor az utóbbi hónapokban.
Az Egyesült Államokban a SARS-CoC-2 vírussal igazoltan megfertőződött emberek száma már átlépte a 16,7 milliót, a halottaké pedig a 304 ezret. A járvány második hullámának megfékezésére tett szigorú intézkedések újra súlyos csapást mértek a vállalkozásokra, elbocsátásokhoz és a fogyasztói kiadások csökkenéséhez vezettek.
A jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága szerdán véget ért ülésén - a várakozásokkal összhangban - fenntartotta rendkívül laza monetáris politikáját, és megerősítette elkötelezettségét a rendelkezésére álló teljes monetáris eszköztár igénybe vételére a gazdasági növekedés támogatására.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is derűlátók a befektetők. Egyedül Londonban csökken az irányadó mutató a font árfolyamának erősödésével párhuzamosan.
Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,07 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-30 index 0,83 százalékos, a párizsi CAC-40 0,40 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,62 százalékos pluszban állt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2246 dollárt adtak, 0,37 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest 0,47 százalékkal gyengült a dollár, 103,00 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.
Az olajárak kilenchavi csúcsra emelkedtek annak nyomán, hogy a kormányzati adatok szerint a múlt héten csökkent az amerikai nyersolajtartalék. Felfelé húzza az árakat az amerikai gazdaságösztönző csomag elfogadásába vetett remények erősödése, valamint az erős ázsiai kereslet.
A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,65 százalékos pluszban, 51,41 dolláron, a januári szállítású WTI pedig 0,90 százalékos nyereségben, 48,25 dolláron forgott fél négykor. A Brentet napi csúcsán 51,88 dolláron, a WTI-t pedig 48,60 dolláron jegyezték.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,45 százalékkal, 1891,21 dollárra, a februári szállítású aranyé pedig 1,88 százalékkal, 1894,10 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
Szerdán vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,15 százalékkal, 30 154,54 pontra csökkent, míg az S&P 500-as mutató 0,18 százalékkal, 3701,17 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,50 százalékkal, 12 658,19 pontra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el