Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője úgy véli, hogy a nagy kibocsátóknak még várniuk kell a kedvező fordulatra a BÉT-en. A Mol kilátásai az orosz olajtól függenek, részvényei a bizonytalanság miatt tovább gyengülhetnek - mondta Török Lajos. Elemzők szerint előbb-utóbb az OTP-nek is döntenie kell, hogy lemond-e az oroszországi érdekeltségeiről, vagy vállalja-e a hosszabb távú kockázatot - tette hozzá.
A tőzsdei hangulatra jellemző, hogy a Richter sem erősödött, hiába múlták felül az első negyedéves eredményei a várakozásokat - mondta az elemző.
A Mol árfolyama 108 forinttal, 3,75 százalékkal 2770 forintra csökkent, 6,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 325 forinttal, 3,15 százalékkal 10 000 forintra esett, forgalmuk 9,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 1,01 százalékkal 399,50 forintra erősödött, forgalma 438,2 millió forint volt.
A Richter-papírok értéke 6805 forint maradt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona