A londoni FTSE-100 mutató 0,12 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,73 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,29 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Milánó 1,66 százalékos, Madrid pedig 0,36 százalékos mínuszban zárt.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,23 százalékkal, 353,26 pontra, 23 havi mélypontra csökkent. Az FTSE Eurofirst 300 index 0,16 százalékkal csökkent, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,38 százalékkal esett - írta az MTI.

A nap vesztese a legnagyobb németországi kereskedelmi bank, a Deutsche Bank, amelynek árfolyama több mint 5 százalékkal csökkent harmadik negyedéves beszámolójának közzététele után. A bank 229 millió euró nyereséget termelt, szemben az egy évvel korábbi 649 millió euróval.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,99 százalékos, az S&P 500-as index 1,31 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,83 százalékos mínuszban állt.

Délután fél négykor Londonban még 1,12 százalékos, Frankfurtban 0,53 százalékos, Párizsban pedig 1,24 százalékos pluszban álltak a tőzsdeindexek, ám gyorsan csökkenésre váltottak, párhuzamosan azzal, ahogy a hangulat egyre rosszabbra fordult New Yorkban a csalódást keltő vállalati gyorsjelentések és a vártnál jóval kedvezőtlenebb újlakás-eladási adatsor következtében.

A globális befektetői kockázatvállalási hajlandóság megítélésére is használt volatilitási mutató, a Chicago Board Options Exchange Volatility Index (VIX) 8,79 százalékkal, 22,53 pontra nőtt. A hónap eleje óta 83 százalékkal emelkedett a mutató értéke, amely 20 pont fölött már pánikot jelez.

Egy sor tényező összejátszása eredményezte a részvénypiacok októberi lejtmenetét. Egyes vállalati gyorsjelentések csalódást keltettek, miközben az olasz kormány és az Európai Bizottság között egyre éleződik a konfliktus az olasz költségvetési tervek miatt, mélyül a diplomáciai feszültség a Nyugat és Szaúd-Arábia között a Khashoggi-gyilkosság miatt, valamint aggodalomra ad okot a világgazdasági növekedés lassulása is.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,73 százalékos nyereségben, 77,00 dolláron, a WTI pedig 1,32 százalékos pluszban, 67,31 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,1 százalékkal, 1232,20 dollárra csökkent.

Egy euróért 1,1397 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,65 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. Az euró árfolyama augusztusi mélypontra esett vissza azokra a jelekre, hogy a gazdasági növekedés jelentősen lassult az euróövezetben. A londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet előzetes adatokra támaszkodó, szerdán közzétett elemzése szerint októberben két éve a leglassabbra csökkent az euróövezeti gazdasági teljesítmény növekedési üteme.

Fotó: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!