Közzétette a 2019-es eredménykimutatását és mérlegét az OTT-One Nyrt., amely alapján a társaság tavalyi árbevétele meghaladta a 2,8 milliárd forintot, nettó eredménye pedig több mint 204 millió forint volt. Az árbevétel több mint 1,1 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbi bázisidőszakban elért összeget. A társaság az előző évek gyakorlatához hasonlóan a 2019-es eredményét is a növekedéshez szükséges beruházások finanszírozására kívánja fordítani, így az adózott eredményt eredménytartalékba kívánja helyezni.
A 2019-ben az OTT-One számos új szerződést kötött. A társaság a különböző biztonságtechnikai megoldások mellett kiemelt figyelmet fordított a mesterséges intelligencián alapuló megoldások kifejlesztésére. Ennek köszönhetően egy speciális, közel 700 millió forint összértékű mesterséges intelligencián alapuló, felszíni anomáliák detektálását lehetővé tevő kutatás-fejlesztési projektbe kezdhetett 2020-ban, amelyhez csaknem 365 millió forintról szóló támogatást nyert el. Emellett a streaming üzletágban felgyűlt tapasztalatokra nagyban támaszkodó online oktatás is a fókuszba került 2019-ben.
Ugyancsak a tavalyi évben a társaság megkötötte működésének eddigi legnagyobb összegű szerződését: a társaság közel 2 milliárd forint értékű megbízást kapott, amelynek értelmében egy magyarországi megrendelő számára hajt végre innovatív informatikai és információbiztonság-technológia fejlesztéseket a vállalat. 2019-ben további mérföldkőnek számított, hogy novemberben lezárultak az 1 milliárd forintból megvalósuló szerverberuházás előkészítő munkálatai. A teljes egészében saját forrásból finanszírozott szerverkapacitás amellett, hogy támogatja a vállalatot a meglévő ügyfelek magas szintű kiszolgálásában, új lehetőségeket is teremt a társaság számára.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban