A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 180,81 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 68 854,65 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt. A négy vezető részvény közül a Richter és a Mol árfolyama esett, míg az OTP és a Magyar Telekom jegyzése erősödött az előző napi záráshoz képest.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a vezető részvények közül a Magyar Telekom teljesített a legjobban. A társaság várakozásokat meghaladó eredményről számolt be szerdán piaczárás után, amit a csütörtöki kereskedésben reagáltak le a befektetők.
A Richter-részvények árfolyama annak ellenére csökkent, hogy az RBC Capital 12 400 forintra emelte a papír 12 havi célárfolyamát.
A Mol 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3030 forintra gyengült, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,25 százalékkal 18 285 forintra erősödött, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,16 százalékkal 962 forintra nőtt, forgalma 1,0 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9440 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 6131,61 ponton zárt csütörtökön, ez 47,48 pontos, 0,78 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás