A Dana Gas ma reggel közleményt jelentetett meg az abu-dzsabi tőzsde honlapján, amelyben biztosítja kötvényeseit, hogy meg fog felelni mintegy egymilliárd dolláros fizetési kötelezettségének, amely októberben esedékes - tudósított a Bloomberg.
Amint az elmúlt négy évben, úgy idén is pontosan és a lejárati időre, vagy azelőtt vissza fogjuk fizetni adósságunkat és továbbra is megfelelünk minden kötelezettségünknek - áll a közleményben. A társaság január 31-n fogja megjelentetni gyorsjelentését, ám azt már most sietett közölni, hogy tavaly egyiptomi és észak-iraki szénhidrogén-mezőiből 177 millió dollárra tett szert. A társaság - amelynek tőzsdén nem jegyzett anyavállalata, a Crescent Petroleum a Mol 3 százalékos részvénycsomagjával rendelkezik - azért dönthetett a tájékoztatás mellett, mert kötvényei tegnap ismét hatalmasat zuhantak. A kötvények hozama 71,8 százalékra emelkedett, mivel egyre több elemzés jelenik meg arról, hogy a társaság képtelen lesz visszafizetni kötvényesei pénzét.
A társaság részvényei idén 24 százalékot estek, de ma reggel a közlemény hatására 3 százalékot emelkedett az árfolyam.
A Dana Gas január negyedikei igazgatósági ülése úgy határozott megfontolja a Mol-részesedésének kérdését illetve megvizsgálja egyes beruházási projektjeinek ütemezését.
Az Exotic Ltd befektetési bank egy héttel ezelőtti elemzésében úgy vélte, a Dana Gas megpróbálja átütemezni 920 millió dolláros sukuk (iszlám hitel) adósságát, és ezért eladási ajánlást adott ki a társaság kötvényeire.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt