Az amerikai részvénypiacra a héten várhatóan a Fed kétnapos ülése lesz a legnagyobb hatással. A befektetők azt várják, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet milyen lépéseket tesz, hogy életet leheljen a folyamatosan gyengélkedő amerikai gazdaságba - írja elemzésében a Reuters. A kedden és szerdán tartandó ülést eredetileg egynaposra tervezték, ám Ben Bernanke Fed-elnök augusztus 26-án, Jackson Hole-ban tartott beszédében jelezte, hogy kétnapos lesz a Nyíltpiaci Bizottság tanácskozása. A befektetők várakozásai szerint a Fed várhatóan lépéseket tesz, hogy az amerikai piacon a hosszú hozamokat lejjebb hozza, s így próbálja tovább enyhíteni a monetáris körülményeket.
Oldalazik az S&P
A Fed ülése mellett természetesen változatlanul az európai fejlemények tartják majd lázban a piacot. Az S&P 500-as index a múlt hetet 5,4 százalékos emelkedéssel zárta, ezzel messze a legjobb teljesítményt mutatta fel július eleje óta, a Nasdaq Composite 6,3, a Dow Jones Industrial 4,7 százalékot emelkedett. A jó teljesítmény azonban törékeny lehet, s újabb rossz hírek ismét előcsalhatják az eladókat - vélekednek a hírügynökség által megkérdezett szakértők.
A Fed fogja dominálni a hetet - mondta Paul Mendelsohn, a Windham Financial Services vezető befektetési stratégája. A piac láthatóan feljebb próbál kapaszkodni a jelenlegi szintekről, bízva abban, hogy az európai történések nem szabadulnak el az ellenőrzés alól. A múlt heti jó teljesítmény ellenére fel kell azonban ismerni, hogy az S&P 500-as index egy ideje valójában egy nagyjából 100 pont szélességű sávban oldalazik - írja az elemzés. Ha kitartana a felfelé menet, akkor az első komolyabb ellenállásba 1228 pontnál, az 50 napos mozgóátlagnál futna a piac, a következő erős szintnek az 1250 pontos szint tűnik. Ez egy konszolidációs szakasz, amely teljesen normális a hatalmas augusztus eleji eladási hullámot követően. Ez a sávozás egyelőre elég pozitívan és egészségesen alakul - mondta Gail Dudack, a Dudack Research vezető stratégája. Hosszabb távon a piac pozitívnak tűnik, azonban elég közel van az 1250 pontos szint, ennek áttörése nem valószínű rövid időn belül, ehhez hosszabb előkészület kellene - vélte a szakértő.
Kapcsolódó
Makroadatok, gyorsjelentések
A héten fontos makroadat inkább csak a padlón lévő lakáspiacról lát napvilágot az Egyesült Államokban. Ma az amerikai lakásépítő szövetség, az NAHB lakásindexe érkezik, itt szeptemberben 15 ponton való stagnálást várnak a szakértők, kedden az augusztusban kiadott építési engedélyek számát és a megkezdett építkezések számát jelentik be. Mindkét esetben 590 ezer lakásról szólhat a jelentés az előrejelzések szerint a júliusi 601, illetve 604 ezer után. Kedden egyébként inkább Németországon lesz a befektetők szeme, hiszen délelőtt az augusztusi termelői árindexet közlik (éves szinten 5,8 százalékon való stagnálás a várakozás), 10 órakor pedig a ZEW-index érkezik. Ez a szakértők szerint az augusztusi -37,6-ról -45-re romolhatott. Csütörtökön szokás szerint a friss munkanélküli segélyért jelentkezők heti létszámáról érkezik adat, az elemzők 420 ezer főt várnak a múlt heti 428 ezer fő után.
Lesznek gyorsjelentések is a héten, a lakásépítésben érdekelt Lennar Corp, és a Nike mellett az Adobe és az Oracle is negyedéves számokat közöl, azonban igazán piacmozgató hatása a FedEx Corp. gyorsjelentésének lehet. A második legnagyobb szállítmányozó cég adatait a befektetők ugyanis jó jelzésnek tartják arra vonatkozóan, milyen állapotban van valójában az amerikai gazdaság.
A héten mindezek ellenére Bernanke és az eurózóna számít majd igazán. Az amerikai befektetők jelenleg úgy tekintenek az eurózóna válságára, mint a saját jelzálogválságukra 2008-ból - mondta Dudack. A baj csak az, hogy az euró válságban egyre több és több szereplő lesz érintett, egyre többen keresik a megoldást, s ezzel csak bonyolítják és összekuszálják a helyzetet - foglalta össze véleményét.
| Nap | Óra | Ország | Bejelentés | Időszak | Előző |
| szeptember 20. | 8:00 | Németország | Termelői árak, év/év | Augusztus | |
| 8:00 | Svájc | Külkereskedelmi mérleg | Augusztus | 2,83 milliárd svájci frank | |
| 11:00 | Németország | ZEW-index, jelenlegi helyzet | Szeptember | 53,5 | |
| 11:00 | Németország | ZEW-index, üzleti hangulat | Szeptember | -37,6 | |
| 11:00 | Eurózóna | ZEW-index, üzleti hangulat | Szeptember | -40 | |
| 14:30 | USA | Újlakás-építések | Augusztus | 604 ezer | |
| szeptember 21. | 16:00 | USA | Használtlakás-eladások | Augusztus | 4,67 millió |
| 20:15 | USA | Alapkamatdöntés | 0,25% | ||
| szeptember 22. | 11:00 | Eurózóna | Új ipari megrendelések, év/év | Július | 11,10% |
| 11:00 | Svájc | ZEW-index, várakozások | Szeptember | -71,4 | |
| 16:00 | Eurózóna | Fogyasztói bizalom | Szeptember, V | -16,5 | |
| szeptember 23. | Eurózóna | Kompozit PMI | Szeptember, V | 51 | |
| Eurózóna | Feldolgozóipari PMI | Szeptember, V | 49 | ||
| Németország | Feldolgozóipari PMI | Szeptember, V | 51 | ||
| 8:45 | Franciaország | Fogyasztói bizalom | Szeptember | 86 | |
| 8:45 | Franciaország | Üzleti bizalom | Szeptember | 105 |
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt