A kiadott közlemény szerint az NHH Tanácsa még 2007-ben határozatban mondta ki a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének tilalmát, azaz, hogy a vezetékes telefonpiacon a Magyar Telekom - valamint a többi jelentős piaci erejű szolgáltató - a határozott idejű kiskereskedelmi szolgáltatásainál csak olyan mértékű kötbért szabhat meg, amely az előfizetői szerződés teljesítésére fordított költségekkel vagy a teljesítés során nyújtott kedvezményekkel arányos és indokolható.
A Magyar Telekom a kötbért vagy fix összegben, vagy például a Favorit díjcsomagok esetében a szerződésből hátralévő hónapok és egy meghatározott összeg szorzataként állapította meg - azaz a kötbér sem a már nyújtott kedvezménnyel, sem pedig a szerződés teljesítésére fordított költségekkel nem volt arányos és indokolható.
A Favorit díjcsomagokkal kapcsolatban megállapítható volt, hogy azokat 2008. szeptember 8. óta csak határozatlan idejű szerződés keretében lehet igénybe venni. Mivel a 2007-es határozatban kimondott fogyasztók indokolatlan megkülönböztetése tiltás csak a határozott idejű szerződésekre terjed ki, a Tanács a határozatlan idejű Favorit díjcsomagokat most nem vizsgálta.
Ugyanakkor a mostani eljárást megelőző ellenőrzés során az NHH Tanácsa hivatalos tudomást szerzett arról, hogy egyes esetekben a Magyar Telekom és az Invitel a kizárólag határozatlan idejű szerződés keretében igénybe vehető díjcsomagjait hűségnyilatkozat aláírásához is köti, és a hűségnyilatkozat megszűnését megelőzően a szerződés előfizető általi megszüntetése szankciót vagy kötbérfizetési kötelezettséget von maga után. Ezért az NHH Hivatala jogsértés gyanúja miatt a Magyar Telekom és az Invitel határozatlan idejű díjcsomagjait is vizsgálat alá vonta.
Mindezek alapján a most lezárult vizsgálat a határozat 2007-es hatálybalépése és a 2008. szeptember 30-a közötti időszakra terjedt ki és a Tanács a határozott időtartamú előfizetői szerződés keretében nyújtott (köztük a már igénybe vett Favorit típusú) díjcsomagokat vizsgálta.
Az NHH Tanácsa által lefolytatott hatósági eljárás során bebizonyosodott, hogy a gyakorlatával a Magyar Telekom aránytalanul megnehezítette az előfizetők számára a szolgáltatóváltást, valamint a közvetítőszolgáltatók igénybevételét és ezzel korlátozta a piaci versenyt. A vizsgálat szerint a jogsértés ténylegesen több ezer, potenciálisan pedig többszázezer előfizetőt érinthetett.
A bírság kiszabása mellett az NHH Tanácsa kötelezte a Magyar Telekomot, hogy a 2007-es határozat hatálya alá tartozó még érvényben lévő határozott idejű díjcsomagjai esetében az általa egyoldalúan kikötött kötbéreket 30 napon belül változtassa meg úgy, hogy azok az adott díjcsomag esetében fennálló előfizetői szerződés teljesítésére fordított költségekkel vagy a teljesítés során nyújtott kedvezményekkel indokolhatók és azokkal arányosak legyenek - áll az NHH közleményében.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás