Pénteken 12:30-kor már 324,53-re erősödött a forint az euróval szemben, de a délelőtt folyamán már a 323,8-as kurzusra is felért.
Ez komoly változás az elmúlt napokhoz képest. Csütörtökön napi leggyengébb szintjén a forint euróhoz viszonyított árfolyama közel három és fél éves mélyponton járt, amikor egy euróért már 326,45 forintot kellett adni, ami vészesen megközelítette a 2015 januárjában elért 326,88 forintos árfolyamot.
Valószínűleg egy kisebb korrekció történt, amely nem meglepő, mert a forint az elmúlt napokban nagyot esett, volt honnan visszaerősödni. Valamint szerepe lehetett ebben a dollár gyengülésének is, amely egy tegnap közölt, relatív rossz makroadatot követett - mondta el Nyeste Orsolya az Erste Bank elemzője a Napi.hu megkeresésére.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Brutálisan kilőtt az arany ára