Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, az európai és amerikai határidős indexek inkább kisebb profitrealizálást tükröznek a múlt heti emelkedés után, ezért enyhe csökkenésre számít, ami a magyar piacon is meghatározó lehet.
A szakértő hozzátette: Theresa May brit miniszterelnök kora délután beszél a Brexit további lépéseiről, ami piacmozgató lehet.
Kapcsolódó
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kifejtette: rövid távon továbbra is optimista a hazai részvénypiac kilátásait illetően, a technikai kép alapján tovább emelkedhet a Mol jegyzése, de a Magyar Telekom képe is kedvező. Az OTP esetében a 11 850 forintos szint a vízválasztó, ha efelett tud maradni, további emelkedés jöhet a bankpapír árfolyamában.
A hétfői kereskedésben egyébként visszafogott aktivitásra lehet számítani, mert az Egyesült Államokban zárva lesznek a tőzsdék - jelezte kommentárjában a szakértő.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,79 százalékos emelkedéssel, 41 503,91 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt.
A Mol 1,31 százalékkal 3242 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 0,42 százalékkal 11 850 forintra csökkent, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,22 százalékkal 457 forintra esett, forgalma 290,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 2,56 százalékkal 6020 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az