Az AutoWallis éves rendes közgyűlésén elfogadták a társaság rekordárbevételt és eredményt tartalmazó 2021-es beszámolóját: a BÉT prémium kategóriájában jegyzett vállalat árbevétele több mint duplájára, közel 200 milliárd forintra ugrott, miközben fedezettermelése, működési hatékonysága jelentősen nőtt. Az AutoWallis így a saját terveit jelentősen meghaladó nyereséggel és 7,8 milliárd forintos EBITDA-val zárta a tavalyi évet.
A részvényesek szintén elfogadták az igazgatóság javaslatát, hogy a 468 millió adózott eredményt helyezzék eredménytartalékba. A társaság konszolidált adózott eredményéből és a leánycégek tavalyi eredményéből származó osztalékból összeálló 1,87 milliárd forintot is az AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítására fordítják.
Ormosy Gábor vezérigazgató a közleményben arról tájékoztatott, hogy 2025-re az árbevétel duplázását tervezik, amely így elérheti a 400 milliárd forintot, míg a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 14 milliárd forint fölé ugorhat. Hozzátette: a cég jó úton halad a stratégia megvalósításában, és azt a jelenlegi gazdasági, üzleti környezet ellenére is megvalósíthatónak ítélik.
A közgyűlés döntött a társaság alaptőkéjének felemeléséről, amelyet maximum 10 milliárd forintra, a jelenlegi közel duplájára növelhetnek, amennyiben a lépést szükségesnek ítélik például a növekedéshez, nagyobb méretű akvizíciók végrehajtásához szükséges tőke előteremtéséhez.
Ormosy Gábor a tőkeemelésről közölte: az az eddigi tranzakciókhoz hasonlóan az esetleges üzletrész apportálások és részvénycserével való akvizíciók fedezetére szolgál elsősorban, de akár további tőzsdei kibocsátás lehetőségét is megteremti a következő 18 hónapban. A közgyűlés megújította az igazgatóság korábbi felhatalmazását arra, hogy az alaptőke maximum 25 százalékának megfelelő saját részvényt vásároljon. Ennek egyik fő célja a munkavállalói résztulajdonosi program részvényszükségletének biztosítása.
A társaság a kelet-közép-európai régió 14 országában gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen. Részvényei csütörtökön 108 forinton zártak, értékük egy éven belül 91 és 135 forint között változott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!