Spéder Zoltán szerint az év végére az IFRS szerinti konszolidált adózott eredmény 155 milliárd forint körül lehet, vagyis az alelnök némileg óvatosabb: az első negyedéves számok közzétételekor még 154-160 milliárd forintos sávba várta az egész éves eredményt. A bankár utalt arra, hogy eddig az IFRS alapján kalkulált konszolidált adózott eredmény rendre magasabb volt a magyar szabályok szerint összeállított beszámolóban szereplő profitnál, az idén azonban - az IFRS opciós programra vonatkozó előírásai miatt - változhat a helyzet. A társaság az idei üzleti terv készítésekor 138 milliárd forintos magyar szabályok szerinti nyereséggel számolt, ám ezt bőven meghaladja majd a tényleges adat - fogalmazott Spéder. Megfigyelők szerint ez az összeg, vagyis a magyar szabályok alapján számított, konszolidált adózott eredmény elérheti a 160 milliárd forintot. A korábbi időszakban megszokott kiugró növekedéstől elmaradó, mérsékelt féléves növekedés annak tulajdonítható, hogy az idén bejött a bankadó, illetve a kamatszint a vártnál meredekebben esett. Ezeket figyelembe véve az OTP hatékonysága tovább javult, csak a mostani eredményen ez nem látszik annyira - mondta Spéder, aki az akvizíciókról szólva elmondta: az OTP benevez a második-harmadik legnagyobb román bank, a CEC privatizációs pályázatára, az indikatív ajánlatot a magyar bank augusztus végén nyújtja be. Sajtóhírek szerint a BA-CA nem indul a tenderen, ám OTP-nek így is komoly ellenfelekkel kell megküzdenie: korábbi értesülések szerint ugyanis a román pénzintézet iránt érdeklődik a francia–belga Dexia, a francia Société Générale, a holland Rabobank és az OTP régi regionális riválisa, az Erste is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!