A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 30,82 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 34 720,31 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.
Csendes kereskedési nap volt szerdán a tőzsdéken. Jól látszódik, hogy a viszonylag inaktív piac kettéválik - mondta Csépai Miklós, a Gránit Bank Zrt. treasury értékesítési vezetője az M1-en. A nyugat-európai tőzsdék viszonylag nagyobb emelkedést mutattak, ezzel szemben a kelet-európai börzék - így a BUX-index is -, kisebb mínuszban zártak. A BUX-index a nap végére vissza tudta hozni a napközbeni veszteséget, és 0,09 százalékos mínusszal zárt.
Kapcsolódó
A Mol 24 forinttal, 0,91 százalékkal, 2650 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,50 százalékkal, 10 020 forintra nőtt, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,74 százalékkal, 403 forintra csökkent, forgalma 373,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 2,35 százalékkal, 4570 forintra esett, a részvények forgalma 6,8 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3846,79 ponton zárt szerdán, ez 43,69 pontos, 1,12 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el