A Lighthouse Reports, amely egy független non-profit hírportál 70 nagy nyugdíjalap számait elemezte és azt találta, hogy bár egyes alapok kifejezetten tiltják a nyersanyagokkal, különösen az élelmiszerekkel való spekulációt, jelenleg 15 alap fektet be ezekbe.
Jayati Ghosh, a Massachusetts Amherst Egyetem közgazdászprofesszora szerint az eredmények azt mutatják, hogy a nyugdíjalapok azon pénzügyi intézmények közé tartoznak, amelyek az élelmiszerárakra spekulálva súlyosbították a megélhetési válságot - írja a portál.
A legtöbb alap nem tesz különbséget az olyan nyersanyagok között mint az arany vagy az olaj, illetve a mezőgazdaság és az állattenyésztés. Szakértők szerint a végső hatás - a nyersanyagárak emelkedése - ugyanaz.
Ráadásul a nyersanyagpiacokon kockázatos befektetni - véli Ann Pettifor, azon kevés közgazdászok egyike, akik megjósolták a 2007-2008-as globális pénzügyi válságot. Szerinte a nyugdíjalapoknak kerülniük kellene a volatilis befektetéseket.
Az érintett alapok szerint nincs közük a dráguláshoz
Az alapok azonban azzal védekeztek, hogy intézkedéseiknek semmi közük az élelmiszerárak emelkedéséhez.
"A határidős árutőzsdékkel való kereskedésnek nincs árfelhajtó hatása, még a mezőgazdasági nyersanyagok piacán sem. Ezt a nézetet tudományos kutatások is alátámasztják" - közölte az ABP, holland nyugdíjóriás, amely az elemzett nyugdíjpénztárak közül messze a legtöbb árualapú származtatott ügyletekbe fektetett be.
Vele ért egyet a BpfBOUW, Hollandia negyedik legnagyobb nyugdíjalapja, amely 150 millió eurót fektetett mezőgazdasági nyersanyagokba,
Velük ellentétes véleményen van a Pensioenfonds Vervoer, a holland közlekedési ágazat egyik alapja és a belga KBC, amelyek kifejezetten kerülik a spekulációt az élelmiszerekkel.
Az ENSZ azt szorgalmazza, hogy a kormányok szigorúbban szabályozzák a nyersanyagpiacokat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az