2010 óta az euró legjobb hónapját zárta az euró a dollárral szemben, azonban a közös európai deviza Mikulás-rallyja idén komoly akadályokba ütközhet - írta összefoglaló elemzésében a Bloomberg. Bár a decembert erősödéssel kezdet a az euró, a novemberi 5 százalékos masszív emelkedéssel a léc elég magasra került.
Ráadásul az emelkedés még azelőtt történt, hogy igazán érezni lehetett volna egy csomó makrogazdasági problémát, például a télen potenciálisan kialakuló energiahiányt.
Az euró szezonalitása erős és az év végén rendszerint erősödni szokott. A novemberi rally azt jelentheti, hogy ez a jelenség idén a szokásosnál korábban kezdődött – mondta Derek Halpenny, a MUFG elemzési vezetője. Ő úgy látja, hogy 2023 elején visszaesik az euró/dollár árfolyam a paritásra. Az amerikai dollár tartós gyengülésének az alapjai még nem szilárdultak meg - tette hozzá.
Sok minden indokolta a novemberi erősödést
Az euró árfolyamának múlt havi erősödésében több tényező is szerepet játszott. Egyrészt a szereplők beárazták, hogy az amerikai Fed lassít a kamatemelések ütemén, másrészt sokan azt feltételezték, hogy Kína újra megnyitja gazdaságát. Eközben egyes adatok arra utaltak, hogy az euróövezet gazdaságának visszaesése lelassult, s felcsillant a remény, hogy a várt recesszió kevésbé súlyos lesz, mint ahogy korábban gondolták.
A szezonális trendeket a devizaárfolyamokban sokszor véletlennek tekintik, azonban ha valamikor mégis érvényesülne ilyen hatás, az talán az év végén a legindokoltabb - írja az összefoglaló. Ilyenkor a befektetők sokszor újrarendezik pozíciókat, miközben a likviditás elpárolog az ünnepi szezon közeledtével. De az európai év végi jelentéstételi kötelezettségek is repatriálást indíthatnak el.
Az euró árfolyama a közös deviza megalkotása óta december 23 esetből 15-ször erősödött. Az euró átlagos teljesítménye az utolsó hónapban átlagosan 1,5 százalék, ami több mint kétszerese a következő legjobb hónapénak.
Idén minden más lehet
A historikusan teljesítmény részben az európai negatív kamatlábak mellékterméke lehetett – vélte Simon Harvey, a Monex Europe vezető devizaelemzője. Szerinte a negatív eurókamatok időzsakában tőkekiáramlás volt Európából, mivel a befektetők máshol kerestek magasabb hozamú eszközöket. Év végén viszont sok ilyen pozíciót zártak. Azonban a piacok most az inflációval és a magasabb kamatlábakkal kerültek szembe, s ezért a logika is megváltozott.
-Az idei év két okból lesz érdekes. Egyrészt a dollár már novemberben gyengült egy kicsit, az októberi fogyasztói árindex közzététele után eközben az EKB elhagyta a negatív kamatok politikáját - mondta a szakértő.
Jeremy Stretch, a londoni CIBC G10 devizastratégiájának vezetője szerint a hónap közepén, amikor a likviditás csökkenni kezd és a Fed és az EKB is dönt a hogyan továbbról, reális kockázatot jelent az euró esetleges korrekciója. Ha a Fed továbbra is felfelé mutató kockázatokat lát és agresszív kamatpolitikát jelez, akkor könnyen megroppanhat az euró frissen jött erősödése.
Ráadásul kockázatot jelent az időjárás alakulása is, mivel az Orosz-Ukrán háború kirobbanása óta korlátozz a kontinens gázellátása, ráadásul az árak is magasak, minél hidegebb a tél, annál rosszabb az európai gazdaságnak. Ez egy olyan rizikó, amivel még az olyan euróval kapcsolatban optimista stratégák is elismernek, mint például a Nomura szakértője, Jordan Rochester. Ő arra számít, hogy december közepén 1,08 dollárra emelkedik az euró dollár keresztárfolyam, mielőtt január végén elérné az 1,10 dollárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta

Ferenc pápa végrendelete: szokatlan pápatemetés lesz

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Mérföldkő ez a felfedezés: így lehet csökkenteni a demencia kockázatát

Még egy jelentős világszervezet vezetője távozott húsvétkor

Van valami, amivel sakkban tartja a világot: monopolhelyzetben Kína
