Működésének eddigi legmagasabb árbevételét, közel 7 milliárd forintot ért el az idei első félévben az Ott-One Nyrt., amely közel 5,5 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának értékét - közölte a cég.
A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett OTT-ONE Nyrt. a jelentés alapján eddigi működésének legjobb árbevételét érte el a társaság az első félévben, amely a 2019-es félévi érték négyszeresére, közel 7 milliárd forintra emelkedett.
Az árbevétel közel 5,5 milliárd forintos növekedésének 70 százalékát az egészségügyi termékek értékesítése tette ki.
A cég amiatt szerepelt sokat idén a sajtóban, mert egyike azon vállalatoknak, akik részt vettek a tavaszi nagyszabású lélegeztetőgép beszerzési kampányban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető