A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Az elmúlt napokban sokat korrigáltak lefelé a magyar állampapírok hozamai, ennek ellenére a 10 éves futamidejű kötvény még mindig 9,29 százalékos hozammal forog. Bár a magyar tőzsdén kevés az igazi osztalékrészvény, érdemes egy pillantást vetni arra, hogy a válságnak általában jobban ellenálló osztalékpapírok közül tud-e valamelyik versenyezni a magas hozamszinttel.
Egyértelműen osztalékrészvényként kategorizálható öt papír a magyar piacon: az Állami Nyomda, a Graphisoft Park, az Elmű, az Émász, valamint a Magyar Telekom. Ezekhez hozzávehetjük a gyakorlatban osztalékot fizető gyógyszergyártókat, tehát a Richtert és az Egist is. Ez utóbbi kettő esetében azonban egyértelmű, hogy az árcsökkenés ellenére olyan minimális osztalékot fizetnek az árfolyamukhoz képest, hogy önmagában ezért nem szabad vásárolni a válságnak amúgy szintén jobban ellenálló szektor képviselőit.
A különadók kivezetése jót tehet a papíroknak
A tízéves állampapírt referenciaként figyelembe véve egyedül a Magyar Telekom kecsegtet jobb hozammal. A telekomcég részvényei ugyanis a tavalyi 50 forintos osztalékot figyelembe véve 9,7 százalékos hozammal forognak. A jelenlegi bizonytalan részvénypiaci környezetben azonban egyáltalán nem biztos, hogy érdemes ekkora kamatkülönbözet miatt részvénybe fektetni. A Magyar Telekom-papírok esetében tehát inkább az gondolkodjon a vásárláson, aki bízik abban, hogy az IMF-megállapodás része lesz a válságadók kivezetése, hiszen ez jelentős osztaléknövekedést hozhat a Magyar Telekom esetében. A referenciahozamot figyelembe véve még a két áramszolgáltató tud elgondolkodtató mértékű osztalékot fizetni, azonban itt is inkább az lehet az érv, hogy a különadókkal szintén sújtott cégeknél is lehet a közeljövőben magasabb osztalékra számítani.
A Graphisoft Park mostanra szinte elvesztette osztalékpapír szerepét, hiszen gyakorlatilag a Richterrel megegyező mértékű az osztalékának a súlya. Az Állami Nyomda esetében is nyomottá vált az osztalék, mivel a cég hangsúlyt váltott a terjeszkedés irányába. Aki azonban bizalmat szavaz a cég növekedésének is, az a 6 százalékos hozamszintet figyelembe véve találhat érveket a vásárlásra.
| Árfolyam* (forint) | Utolsó osztalék (forint) | Hozam (százalék) | |
| Magyar Telekom | 516 | 50 | 9,7 |
| Émász | 15 000 | 1400 | 9,3 |
| Elmű | 21 000 | 1700 | 8,1 |
| Állami Nyomda | 600 | 36 | 6 |
| Graphisoft Park | 870 | 25 | 2,9 |
| Richter | 35 510 | 860 | 2,4 |
| Egis | 16 355 | 120 | 0,7 |
| *2012. I. 12-i záró árfolyamon számolva | |||
| Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés |
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll