A tranzakció lezárásának feltétele a román hatóságok tulajdonosváltási bejegyzése, ezt követően az ANY Biztonsági Nyomda 100 százalékos tulajdonosa lesz a Zipper Services SRL-nek. Az értékesítési szerződés vételára 1,8 millió euró.
Az 1851-ben alapított ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. – korábbi nevén Állami Nyomda – Magyarország egyik legnagyobb, a kelet-közép-európai régió vezető biztonsági nyomdája. Az ANY Biztonsági Nyomda csoport nyolc társaságból áll, Magyarországon 5, Romániában 2, Szlovákiában és Moldovában egy-egy telephellyel működik. A vállalkozás Magyarország egyik legnagyobb okmánygyártója és megszemélyesítője, és számos hazai és nemzetközi bank számára készít Mastercard és VISA bankkártyákat is. A cégcsoport magyarországi anyavállalatán kívül, román és bolgár közös vezetésű vállalatai is készítenek megszemélyesített üzleti nyomtatványokat, számlákat, értesítőket bankok, biztosítók és közszolgáltatók számára.
A referenciák között kiemelték a magyarországi elektronikus személyazonosító okmánykártyák előállítását és megszemélyesítését, biometrikus útlevelek, vízumok és zárjegyek szállítását; a cég termékeit több mint 50 országba exportálja.
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.részvényeit 2005 óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában. Papírja hétfőn 1580 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb ára 1675 forint, minimuma 1255 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az