Éktelen a botrány a kriptopiacon: a piac egyik lieblingje a hétvégén alig néhány óra leforgása alatt értékének több mint 90 százalékát elveszítette. Egyelőre csupán néhány számot mutatunk, milyen meredek volt a lejtő. Míg az OM árfolyama februárban még például 9 dollár felett kereskedett, a hétvégén pedig 6,30 dollár körül, addig európai idő szerint vasárnap délutánra 0,60 dollárig zuhant. 

Ez azt jelenti, hogy hirtelen hatmilliárd dollár tűnt el a projektből, amelyben világszerte több tízezer, vagy akár százezer befektető is részt vehetett.

A Mantra, amely szinte egyik pillanatról a másikra értékének 90 százalékát veszítette el: összeomlása sokak szemében tűnik máris – joggal – az újabb kriptokatasztrófának. Az április 14-i eseményeket szemlélve, a látványos mélyrepülés hatására a kriptoeszközökben érdekelt befektetők és kereskedők egyből a szívükhöz kaptak. Sőt, egyesek már beszélnek a kripto bikapiac végéről is.

Kép: Economx

A hálózati kutatók azóta arra az eredményre jutottak, hogy a Mantra mögött álló csapat – beleértve a kockázatitőke társaságokat – birtokolták a teljes készlet 90 százalékát. Ez rendkívül centralizálttá tette a projektet, amely 2024 őszén váltott saját hálózatra. Így mesterségesen tarthatták fent magasan az OM árfolyamát, hogy aztán egy „okosan” kiválasztott pillanatban kiárusítva rázúdíthassák a piacra.

Erősen felmerülhet tehát a gyanú, hogy loptak, csaltak, hazudtak. Ám egyelőre nincs konkrét, pláne nem hivatalos bizonyíték arra, hogy úgynevezett rug pull, magyarul szőnyeghúzás történt. Az vitathatatlan, hogy zavar van az erőben, és a helyzet rávilágít egy rosszul strukturált piacra, ahol bizony megkérdőjelezhető token-áramlások történnek.

De mi is az a szőnyeghúzás?

A rug pull vagy magyarul szőnyeghúzás tipikus, gyakori kriptoeszközökhöz köthető csalás, amely nevében is utal arra, hogy tényleg akkora hagyatteséssel jár, mint mikor kihúzzák az ember lába alól a szőnyeget. Ilyenkor a legtöbbször az történik, hogy mesterségesen, valamilyen manipulációs eszközzel (például hazugságokkal és/vagy hype-olással) felpumpálják az adott kriptoeszköz értékét, aztán hirtelen eltüntetik a befektetői pénzt, jellemzően úgy, hogy a fejlesztők „fogd a pénzt, és fuss” jelleggel, hirtelen szállnak ki, és szöknek meg. A csalásfajta a legtöbbször a decentralizált kripto projektekhez kötődik, köztük a mém tokenekhez, amelyeknél tipikus sötét módszer, hogy a fejlesztők hirtelen nagy mennyiségű tokentől szabadulnak meg, amitől szükségszerűen bezuhan az árfolyam, így a befektetők végül egy rakás értéktelen eszköz tulajdonosai lesznek.

Az OM összeomlására válaszul az egyik nagy kriptotőzsde, az OKX közleményt adott ki, amely szerint csapatuk vizsgálatokat végzett, és 2024 októbere óta jelentős változásokat azonosított a Matra úgynevezett tokenomikai (tokenomics) modelljében. „Több on-chain cím 2025 márciusa óta összehangolt, jelentős befizetéseket és kivonásokat hajtott végre különböző központi tőzsdéken" – tárta fel szintén az OKX-kutatása. Ezen a pontos érdemes megjegyezni, hogy a dolog érthető legyen: a tokenomika egy kriptopénz vagy egy blokkláncprojekt gazdasági aspektusainak (tokenek kiakakítása, elosztása) elemzését jelenti. Az on-chain kifejezés pedig azon kriptopénz tranzakciókat takarja, amelyek közvetlenül az adott blokkláncon zajlanak le, és abban is kerülnek aztán rögzítésre.

Bár erősen zárójelbe téve, mégis ide kívánkozik, hogy az X-közösségi portálon több bejegyzésben is felmerült: a Mantra-csapat tagjai előszeretettel vesznek részt online szerencsejátékokban. 

Mindeközben a Mantra társalapítója, JP Mullin az X-en azt írta a befektetők megnyugtatására, hogy csapata kézben tartja, és rendezi a dolgokat. Első körben a központi tőzsdék felé irányította a figyelmet, meggondolatlan kényszerszünettel és hanyagsággal vádolva azokat, amely szerinte az OM-számlatulajdonosok körében időzített összeomlás eredményezett.

Sőt, a Mantra-vezér még azt is belebegtette, hogy a központi tőzsdék „szándékos pozicionálása” állhatott a háttérben. Az egymásra mutogatás tehát megy. 

JP Mullin azóta is magyarázza a token 90 százalékos összeomlását: egyik fő érve az, hogy aludt, amikor az árfolyam rekordszerű esése megkezdődött, és az OM kiárusítása megkezdődött. Majd ő is csak reggel, szállodai szobájában felébredve értesült a drasztikus értékcsökkenésről, illetve arról, hogy felrobbantotta a kriptovilágot – fejtette ki kedden Mullin a Coinage YouTube-csatornának.

A vlognak változatlanul ragaszkodott ahhoz kedden is, hogy a Matra összeomlását nem a bennfentes eladások okozták, hanem az egyik tőzsdén történt tömeges likvidálás. Ugyanakkor a társalapító a szóban forgó tőzsdét változatlanul nem szerette volna megnevezni. „Ezek mind tiszta, friss és jelöletlen tárcák voltak, így mindent nyomon tudok követni” – hangsúlyozta Mullin.

A társalapító-cégvezér egyúttal visszautasította a mesterséges ármanipulációra vonatkozó utalásokat. Továbbá az összehangolt csalásra utaló vádakra reagálva Mullin a botrány kitörése óta többször is kiemelte: szintén őket igazolja, hogy a tőzsdei krach során csapata nem adott el tokeneket. Majd hozzátette: „az üzlet jelenleg is több mint fizetőképes.”

A Mantra vezérigazgatója most próbálja visszaállítani a tokenbe vetett bizalmat két eszközzel: a token-visszavásárlási tervvel, illetve az „élveboncolás” utáni jelentéssel. JP Mullin személyes állománya egyébként összesen 772 ezer OM, aki azt is az X-en közölte: „tervezem, hogy elégetem az összes csapat tokenemet.” A Mantra csapata azt szintén jelezte, hogy a hivatalos token visszavásárlási/égetési kezdeményezést egy következő post mortem jelentésben fogják részletezni.

Drámai összeomlás után kis felpattanás

A drámai összeomlás után a Mantra blokkláncot működtető token értéke minimálisan emelkedett a napokban, jelenleg 0,68 dollár körül mozog az árfolyam, a negatív mínuszt jelentő hétfő reggeli 0,60 dollárról felkúszva. Vagyis a nagy megrázkódtatás után az OM az enyhe stabilizáció jeleit mutatja, ámbár a jelek szerint a piaci bizalom változatlanul alacsony.

Az pedig több mint tanulságos, hogy az összeomlást követően az OM-et jegyző Binance is tisztázta, hogy januárban gondot okozott neki a Mantra token ellátása, és ennek kapcsán figyelmeztette is felhasználóit spot kereskedési oldalán. A felhívásban többek között szerepelt, hogy az OM tokenomikája jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi időben, ami növeli a kínálatát.

(via/via/via/via)

Bitcoin-bányászati céget izzít a Trump család

Tovább szövögeti kriptoterveit fiaival az amerikai elnök, méghozzá a Hut 8 nevű céggel közösen, melynek az ügylet hírére kilőtt a tőzsdei jegyzése.

A részletekről ITT írtunk bővebben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!