Hétfőn hajnalban háromhetes mélypontra, egy rövid időre a 93 ezer dolláros szint alá esett a bitcoin árfolyama.
Mint megírtuk a múlt hét végére ismét bekúszott a 100 ezer dolláros lélektani határ alá a kriptodeviza jegyzése, miután Trump aláírta a Mexikóból és Kanadából származó importra 25 százalékos, valamint Kínára 10 százalékos vámot kivető, kedden hatályba lépő rendeletet.
Az eddig rekordot jelentő, 109,6 ezer dolláros szintet január 20-án, Donald Trump beiktatásának a napján érte el a bitcoin árfolyam. A republikánus jelölt november eleji győzelme és a hivatalba lépése között mintegy 40 százalékkal növekedett magasabb a kriptodeviza jegyzése.
Vám aggodalom
Jeff Park, a Bitwise Asset Management munkatársa szerint egy tartós – a dollár és az amerikai árfolyamok gyengülésével fenyegető – vámháború „elképesztő” hatással lehet a kriptodeviza vételárára. A befektető aggodalmak szerint a 90 000 dolláros, sőt vannak akik szerint akár 80 000 dolláros szint alá is eshet a bitcoin árfolyama – írja a CNBC.
A kriptovaluta 102 412 dollár felett zárta januárt, ami 6 százalékkal magasabb az előző, 2024 novemberében regisztrált 96 441 dolláros havi rekord záróértékénél.
Összeomlást okozhat a nagy kriptománia, beszóltak Trumpnak
A Fehér Ház lelkesedésével a kriptodevizák iránt csak tovább táplál egy lufit, ami, ha kipukkad, komoly összeomlást okoz – figyelmeztet egy neves hedge fund vezetője. Pedig maga is nagy Trump támogató.A részletekről ITT olvashatTájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kiakadtak Trumpra, Párizsban döntenek az EU urai az ukrán helyzetről

Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené

Az egyik legmenőbb diszkó volt a Balatonnál, rejtély, hogy miért áll parlagon

Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés

Újabb budapesti kerület elégelte meg a rolleresek önkényét

Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon

Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek

Íme az 50 leggyakoribb PIN-kód: ezért baj, ha a miénk is köztük van

Nem megy az elemi matek az Auchannak
