A vételár mintegy 5,5 milliárd forint, amely az adásvételi szerződésben rögzített feltételek szerint módosulhat. A tranzakció zárása 2022 első negyedévében várható – idézi a cég közlését az MTI.
A megállapodás a magyarországi központi, digitális egészségügyi szolgáltatások, valamint az ahhoz kapcsolódó kórházi informatikai rendszer fejlesztésével és támogatásával foglalkozó tevekénységeket érinti, amelyek 2020-ban nagyságrendileg 3,4 milliárd forint bevételt, illetve 900 millió forint EBITDA-t (adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) termeltek. A tranzakció tárgyát képező szolgáltatási portfólió elsősorban a közszférába tartozók feladatellátását támogatja, a felek megállapodása révén e tevékenységeket a jövőben állami tulajdonú társaság végzi.
A Magyar Telekom a közleményben megjegyzi, hogy a vállalatcsoport továbbra is elkötelezett amellett, hogy az egészségügyi ágazatot a tranzakció tárgyát képező szegmensen túli informatikai és rendszerintegrációs szolgáltatásokkal lássa el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető